10 000 forintot perelt ki egy idős nyugdíjastól Lázár János

Megsérült a becsülete és érdeksérelme is keletkezett a miniszternek.

Lázár János
Fotó: Facebook/Lázár János

Tízezer forint perköltséget fizethet Lázár Jánosnak az a 76 éves hódmezővásárhelyi asszony, akit még 2022-ben perelt be a rozsdaügyi miniszter becsületsértésért. A 24.hu hétfői cikke szerint a fideszes politikus azt sérelmezte, hogy

az idős nő olyan szórólapokat terjesztett róla, amelyek „becsületsértőek, és érdeksérelmet okoztak a miniszternek a nagy nyilvánosság előtt”.

A lap szerint Szabó Margit, a Vásárhely Jövőjéért Egyesület elnöke volt a „tettes”, és Lázár nem volt rest pótmagánvádas indítványban a nyugdíjas után nyúlni.

Az asszony a perben azzal védekezett, hogy az általuk terjesztett lapokon közölt információk megállják a helyüket, újságcikkekkel igyekezett ezt bizonyítani. Szerinte egy jogállamban nem neki kellett volna magyarázkodnia, és

Lázárnak közszereplőként el kell viselnie a bírálatot, a kormánypárt meg országszerte durvább, sértőbb szlogenekkel szokott élni.

A Szegeder.hu megjegyzi, hogy elfogultság miatt előbb a hódmezővásárhelyi és a szegedi járásbíróság dobta vissza az ügyet, majd a makói és a szentesi is. A Magyar Narancs szerint pedig azzal is sok idő ment el, hogy a vádlott ügyvédet találjon, mivel a megyében nem volt, aki elvállalta volna a védelmét. A nő végül újsághirdetést adott fel, így talált egy budapesti ügyvédet, aki végül elég bátor volt.

Lázár és a nyugdíjas ügyét első fokon Csongrádon tárgyalták még tavaly májusban, akkor két év próbára bocsátották a nőt, de a miniszter súlyosbításért fellebbezett. A jogerős ítéletet a Szegedi Törvényszék hozta meg másodfokon, amelyben a próbaidő hosszát egy évre csökkentették, az asszonynak pedig 10 ezer forint perköltséget is ki kell fizetnie Lázár Jánosnak.

Vitézy Dávid újabb kormányzati hazugságot leplezett le

Kilométerenként 10 milliárdért bővítik hatsávosra az M1-es autópályát

Lázár János idegei feladták