Brutális: rendőrökre támadt egy férfi Csongrádban

Elektromos sokkolót alkalmazva tudták csak végül megbilincselni.

csongrad-rendorokre-tamadt
Az eset helyszíne az ügyészség fotóján. Fotó: ugyeszseg.hu

Baltával, fejszével és bozótvágó késsel támadt a lakhelyére kiérkező rendőrökre egy férfi; a bíróság elrendelte a letartóztatását.

A Központi Nyomozó Főügyészség szerdán hozta nyilvánosságra, hogy még január 18-án este egy Csongrád-Csanád megyei férfi arról tett bejelentést, hogy öngyilkosságot fog elkövetni. A kiérkező rendőröket a férfi egy ideig nem fogadta, majd amikor mégis megjelent az ingatlana udvarán, kérdőre vonta, és megpróbálta elzavarni a járőröket.

A férfi mindkét kezében baltákat tartva háza kerítéséhez ment, azt ütni kezdte, amitől a kapu lemezborítása is átszakadt, eközben azt kiabálta, ha a rendőrök bemennek a kapun, akkor őket is kettévágja.

A gyanúsított ezután egy távcsöves légpuskát emelt a rendőrökre, majd a kerítés felett két baltát, valamint egy fejszét dobott feléjük. Egy balta fennakadt kerítésben, míg egy fejsze és egy balta a rendőrautót találta el.

A férfi folytatta a rendőrök szidalmazását és a fenyegetőzést, majd egy bozótvágó késsel jött ki a kapun, és szúró mozdulatot tett a két méterre lévő rendőr felé, aki elektromos sokkolót használva védekezett. A rendőrök így tudták végül megbilincselni a gyanúsítottat.

A férfival szemben – aki nem tett érdemi vallomást – felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult eljárás. Az ügyészség indítványozta a korábban már többször – köztük erőszakos bűncselekmény elkövetése miatt – elítélt férfi letartóztatását, amit a bíróság el is rendelt. A bírósági végzés ellen a gyanúsított és védője is fellebbezést jelentett be – áll a közleményben.

Kis híján agyonvertek egy idős férfit Kőbányán

Továbbra sem bír magával, ismét elfogták a „lúgos orvos” áldozatának zaklatóját

Bekokainozott, drogterjesztő taxist fogtak Budapesten

Vérfürdő egy családi rendezvényen Lajosmizsén

Megölte az anyját, majd magával is végzett

Szétverte és felgyújtotta az ország legjobb buszmegállóját egy részeg drogos