Mi történt? Nem jelentkezett a 300 milliós főnyereményért a Skandináv lottó nyertese

szerencsejatek
Fotó: Facebook/Szerencsejáték Zrt.

Visszakerül a játékosokhoz az a több mint 300 millió forint, amelyért tavaly október közepe óta nem jelentkezett a Skandináv lottó nyertese.

A Szerencsejáték Zrt. szerdai közleményében arról írt, az ismeretlen játékosnak 90 napja volt arra, hogy jelentkezzen a több mint 300 milliós főnyereményéért, de nem tette, a sajtóban megjelenő felhívások ellenére sem.

A részvételi szabályzat alapján a 90 nap leteltével a nyereményfelvételre nincs lehetősége, így ez a több mint 300 millió forintos nyeremény bekerült a fel nem vett nyeremények közé.

Az összeg azonban nem marad a Szerencsejáték Zrt.-nél, különsorsolásos akciók, illetve nyereményjátékok útján visszaadja ezt a játékosoknak a következő hetekben, hónapokban, valamint részben az adott játék nyerőosztályainak alapját növelheti – írták.

Közölték azt is, hogy az elmúlt majdnem 25 évben átlagosan 3 évente, összesen nyolcszor fordult elő hasonló eset, mint most, azaz, hogy egy legalább 100 milliós nagyságrendet elérő nyereményért ne jelentkezett volna a nyertes.

Ugyanakkor nem a mostani 300 millió forint feletti összeg a legnagyobb át nem vett nyeremény, mivel ennek ötszöröséért, mintegy másfél milliárd forintért sem jelentkezett egy Ötöslottó nyertes még 2017-ben – közölte a Szerencsejáték Zrt.

Mekkora lehet a zavar a Fideszben, ha Kósa Lajos minősíti hülyeségnek a saját javaslatukat?

250 milliós Ferrarival bukott le Orbán rokona

Megerőszakoltak egy nőt az RTL műsorában, súlyos bíráságot kapott a csatorna

Trágárkodtak a fideszes tévében, lecsapott a Médiatanács

Botrány: enyhítették a katonatiszt büntetését, aki felismerhetetlenre verte volt párját

Megszólalt az RTL a Való Világban megerőszakolt nő ügyében