Frontális baleset miatt lezárták egy időre az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalát péntek délután Hatvan térségében, miután
szemben haladt a forgalommal egy személyautó és összeütközött egy másik gépkocsival a sztráda főváros felé vezető oldalán, a 60-as kilométernél.
A katasztrófavédelem azt közölte, a helyszínre mentő is érkezett. Az érintett sztrádaszakaszt teljes szélességében lezárták, órákon át több kilométeres volt a torlódás.
A Heol.hu úgy tudja, a frontális karambol során egy ember az életét vesztette.
„Egy nő a hatvani felhajtónál hajtott fel az autópályára, és haladt szemben a forgalommal, majd frontálisan ütközött egy szabályosan közlekedő autóval. A szabályosan haladó jármű sofőrje könnyebb sérüléseket szenvedett, a szemben haladó autó vezetője a helyszínen életét vesztette” – írták.