Többen – Magyar Péter szerint tizenketten – életüket vesztették és legalább tizen súlyosan megsérültek éjszaka, amikor árokba borult egy lengyel busz az M3-as autópályán.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt írta, egy lengyel rendszámú busz vasárnap 1 óra körül borult fel az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán a mezőkeresztesi lehajtó után. A baleset következtében legalább tíz ember megsérült, többen elhunytak. A mentés jelenleg is folyik – közölték kora hajnalban.

Civil daruk is segítenek a 24 tonnás roncs emelésében

A katasztrófavédelem 3 órakor azt közölte, hogy a tűzoltók eddig harmincöt embert mentettek ki a buszból, több utas a jármű alá került. A korábbi tájékoztatásuk szerint ötvenhét utas és két sofőr ült a turistabuszon.

Közölték, a huszonnégy tonnás autóbusz mozgatásához civil daruk is a helyszínre tartanak. A tűzoltók a daruk megérkezéséig próbálják a hátsó tengelyt annyira megemelni csörlőzéssel, hogy ki tudják emelni az alatta lévő embereket.

A helyszínre melegedőbusz, valamint Lengyelországból egy mentesítő járat is elindult.

Számos mentőegységet riasztottak a helyszínre

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) az MTI megkeresésére azt közölte, hogy a tömeges baleseti protokollnak megfelelően számos mentőegységet a helyszínre riasztott. Megerősítették, hogy a balesetben több ember életét vesztette. A további sérültek ellátása és kórházba szállítása folyamatban van – írták.

Magyar Péter kormányfő reggel a Facebook-oldalán azt írta, tizenketten haltak meg az M3-as autópályán történt balesetben.

Megosztás