Közlekedés

Megszólalt a vezérbakter a hétfői, Déli pályaudvari incidensről

Baleset

Tömegbaleset az M5-ös autópályán, kamionok hevertek szerteszét

Gazdaság

Nem úgy volt, hogy ilyet nem lehet? Egyre több bank hárítja az ügyfelekre a megemelt tranzakciós illetéket

Felakasztotta magát egy gyerek az iskolában

mentok
Fotó: Facebook/Országos Mentőszolgálat

Felakasztotta magát egy diák kedden a szegedi Zrínyi Ilona Általános Iskolában – írja a Délmagyar. Úgy tudni, a gyermek életben van, mert a gondnok időben észrevette, és a mentők kórházba szállították.

A lap szerint kedden napközben több rendőrautó és mentőautó érkezett a szegedi oktatási intézményhez, ahonnan később egy hordágyon fekvő személyt szállítottak el. A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el, sem a mentők, sem a rendőrök nem adtak tájékoztatást, és mint fogalmaztak, valószínűleg később sem fognak részleteket közölni az ügyről.

„Ez alapján már sejthető volt, hogy gyermekkel történt valami az intézményben. Később kiderült, hogy az iskola egyik mosdójában felakasztotta magát” – olvasható a cikkben.

A szülők is csak a hírekből értesültek

Egy édesanya a Délmagyarnak azt mondta, furcsának tartja, hogy a hírekből kellett tájékozódniuk arról, hogy mi történt, és bár a lánya nem érintett, ettől függetlenül aggódott érte. Egy diáklány arról beszélt, hogy

a gondnok talált rá egy felsős fiúra, aki a mosdóban akasztotta fel magát egy lány menzakártyájával, amit nem sokkal korábban kért kölcsön.

A fiú állapotáról egyelőre semmit nem lehet tudni, a diákoknak sem adtak tájékoztatást arról, hogy a történtek bármilyen hatással lennének az iskola működésére. Szerdán tehát a szokásos munkarend szerint folytatódik a tanítás a szegedi Zrínyi Ilona Általános Iskolában.

Ha te is úgy érzed, hogy segítségre lenne szükséged, hívd a 116-123 ingyenes lelki elsősegély számot és olvasd el ezt az oldalt! Ha másért aggódsz, itt találsz segítséget.

Ez is érdekelhet:
Vádat emeltek az újpesti emberölés ügyében

Megszólalt a Szegeden történt gyilkosság gyanúsítottja

5 millió forint támogatást hozott a Tisza Pártnak Menczer Tamás agyhalott hőzöngése

Tűz ütött ki egy panelházban csütörtök délután, egy ember meghalt

Gázolt a vonat, Győr és Győrszabadhegy között nem közlekednek a szerelvények

Bíróság elé állítanak egy labdarúgót Szegeden

Holttestet találtak egy szegedi garázsban