Szörnyű gyilkosság történt szombat este

Elfogták egy budapesti emberölés feltételezett elkövetőjét, aki volt barátnőjének anyjára támadt rá.

rendőrautó

Kevesebb mint kilenc óra alatt elfogták a rendőrök azt a 18 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy Budapest II. kerületében megölt egy 51 éves nőt tegnap este.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság vasárnap hajnali közleménye szerint a 18 éves férfi szombaton 18.50 körül rátámadt volt barátnőjének 51 éves édesanyjára.

A mentőszolgálat munkatársai megpróbálták újraéleszteni a középkorú nőt, de az életét már nem tudták megmenteni.

A helyszínről a férfi elmenekült, ám a BRFK nyomozói azonosították, majd hajtóvadászatot indítottak ellene.

A beszerzett adatok alapján rövid időn belül, vasárnapra virradó éjszaka, 4 óra körül a rendőrök a Csongrád-Csanád megyei Kisteleken, a buszpályaudvaron fogták el Sz. Tamást, akinek elszámoltatása emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt folyamatban van.

Haladékot kapott Budapest a kormánytól – ilyen, amikor nem Orbán próbálja bedönteni a fővárost
Több embert előállítottak, már a BL-döntő előestéjén elkezdték szétverni Budapestet a szurkolók
Hatalmas rendőri készültség van a Kálvin téren – fotó
Kiesett egy 24 éves férfi az ablakból a budapesti Vörösmarty utcában
Rejtélyes halálesetek miatt exhumálnak négy holttestet Dunapatajon
Mi történik? Váratlanul lemondott a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője