Holttestet találtak egy szegedi garázsban

A rendőrök kedden kaptak bejelentést az oszló holttestről, mostanra el is fogták az emberölés gyanúsítottját.

rendőrautó, rendőrség

Egy nap alatt azonosították és őrizetbe vették egy Szegeden történt emberölés gyanúsítottját – közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu-n.

Kedden egy férfi holttestét találták meg egy szegedi garázsban.

A nyomozók a Szegedi Rendőrkapitányság munkatársaival közösen egy nap alatt azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható szegedi férfit, aki kihallgatása során beismerő vallomást tett. A rendőrök elrendelték a férfi őrizetbe vételét, majd kezdeményezték letartóztatását.

Öröksége lehetett a veszte

A Blikk azt írta, információk szerint a holttest egy 70 éves férfié, akinek eltűnését az ismerősei jelentették. A férfi a városban több helyre is járt, sokan ismerték, de csak egyetlen rokonával, a keresztfiával tartotta a kapcsolatot.

Úgy tudni, nagyobb összeget örökölt, amit mások is megtudtak. Állítólag többen próbálkoztak azzal, hogy kicsalják tőle a pénzt, ezután tűnt el a férfi.

Rendőrt hívtak a bokrok között gusztustalankodó férfira

Bedrogoztak és megerőszakoltak egy fiatal lányt a Balatonnál

Gyermekpornográfia és zsarolás miatt fogtak el két szegedi és egy budapesti férfit

Brutális gyilkosság Bácsalmáson: nyílt utcán szúrta le volt párját és saját fiát egy férfi

Elfogtak egy férfit, akinél gyermekekről készült pornográf felvételeket találtak

Tűz volt egy kollégiumban, száz embert kellett kimenekíteni