Gazdaság

Deutsch Tamás: Magyar Péterék 2 millió forinttal emelnék minden magyar család rezsijét

Bűnügy

Megöltek ma hajnalban egy 24 éves férfit Dunaföldváron

Gazdaság

Újra 400 fölött az euró árfolyama, másfél éves mélypontra romlott a forint

Óriási a baj, a kormányhoz fordul Miskolc a megsemmisült barlangfürdő újjáépítése miatt

miskolctapolca-furdo-leegett
Fotó: Facebook/Tóth-Szántai József

Te jobb cikkeket írnál? Hírszerkesztőt keres a Röviden! → Részletek

Újjá fogjuk építeni a Miskolctapolcai Barlangfürdőt – mondta szombaton Miskolc megválasztott, október elején hivatalba lépő polgármestere a pénteken kigyulladt barlangfürdőnél tartott sajtótájékoztatóján.

A barlangfürdő tetőszerkezete teljesen leégett.

A fideszes Tóth-Szántai József úgy fogalmazott, a rekonstrukciós munkálatok során végig kell gondolni, miként tudják még szebbé és jobbá tenni a fürdőt.

miskolctapolca-tuz

Fotó: Facebook/Tóth-Szántai József

Leszögezte, a biztosításon felül kormányzati segítségért fog fordulni, mert kieső turisztikai bevételekről, illetve az ott dolgozó emberekről van szó. A borsodi megyeszékhely megválasztott vezetője nyugalomra intett mindenkit és közölte, most a szakértői vizsgálatok következnek és csak utána tudják megállapítani a tűz okát és a keletkezett károkat.

Szívfacsaró látvány 😢 Így néz ki most a Miskolctapolca Barlangfürdő. Mindent megteszek annak érdekében, hogy mihamarabb újjá tudjuk építeni a város ékkövét!

Posted by Tóth-Szántai József on Saturday, September 7, 2024

Várják a felajánlásokat is

Veres Pál, Miskolc hivatalban lévő ellenzéki polgármestere azt mondta, a tűzoltók jelenleg is dolgoznak a helyszínen.

Emlékeztetett arra, hogy 27 évvel ezelőtt a város egy másik ikonikus épülete, a Deszkatemplom semmisült meg egy tűzesetben. Mint mondta, az akkori példátlan összefogás most is megmutatkozott, mert péntek este óta a két polgármester számtalan felajánlást kapott a káreset kapcsán.

Hozzátette, hogy a jövő héten egy számlaszámot is létrehoznak majd, ahová bárki elküldheti felajánlását. A városvezető hozzátette, a turistákat más miskolci fürdőkben tudják fogadni és igyekeznek azokat is ellátni, akiknek már foglalásuk van.

Nemrég tartottak elektronikai felülvizsgálatot

Németh Judit, a Miskolci Fürdők Kft. ügyvezetője arról tájékoztatott, gondoskodnak a munkavállalókról és átszervezésekkel biztosítják azt, hogy ne szűnjenek meg a munkahelyek.

Újságírói kérdésre elmondta, hogy az épületben három héttel ezelőtt tartottak elektronikai felülvizsgálatot. A hivatalos dokumentációt erről még nem látta, de a szakemberek mindent rendben találtak – fűzte hozzá.

A Miskolctapolcai Barlangfürdő tetőszerkezete pénteken este gyulladt ki és teljesen leégett.

Rinyu Zsuzsanna, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője az MTI-t úgy tájékoztatta, a tűzoltókhoz este fél 8 után érkezett a riasztás arról, hogy a barlangfürdő aquaterápiás részlegének második emeletén tűz keletkezett, ami később a tetőszerkezetre is átterjedt.

Közlése szerint a tető sajátosságai és a rendkívüli forróság nehezítette az oltást. A munkálatokban tíz járművel negyven tűzoltó vett részt, a miskolciak mellett Kazincbarcikáról, Tiszaújvárosból és Mezőcsátról érkeztek tűzoltók. A lángokat éjfél után sikerült eloltani, illetve a közeli erdőre való továbbterjedését megakadályozni. Személyi sérülés nem történt.

Ez is érdekelhet:
Bese Gergő, Tiborcz, a romokban álló egészségügy – Orbán Viktor kínos kérdésekre is válaszolt Kötcsén

Kapcsolódó hírek

Megöltek ma hajnalban egy 24 éves férfit Dunaföldváron

Kiadós eső érkezik: másodfokú figyelmeztetést adtak ki több megyére

Kiürítették a miskolctapolcai barlangfürdőt, mentőkre is szükség volt

Leégett a Miskolctapolcai Barlangfürdő egyik épülete

Hatalmas bombát találtak Ferencvárosban, napokig lezárják a környéket

Meghalt egy ember a gödöllői benzinkúton

Ráomlott egy diák autójára a mezőtúri gimnázium homlokzatának vakolata

Elütött egy embert a 3-as metró

Tragikus motorbaleset Nyíregyházán, meghalt egy 16 éves fiatal