Ricky Martin-koncert lesz a Hősök terén

Ricky Martin
Fotó: Facebook/Ricky Martin

Ricky Martin lesz a sztárvendége idén a Napi Mázli Szuperkoncertnek, amelyet szeptember 21-én rendeznek meg a fővárosban, a Hősök terén – jelentette be Mager Andrea, a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója a programról szóló sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

A „latin popkultúra ikonikus alakja” mellett a fellépők között lesz még Metzker Viktória, Regán Lili és T. Danny is.

Mager Andrea kiemelte: a koncert látogatói jó ügyet is támogathatnak, ha a helyszínen sorsjegyeket vásárolnak, hiszen az ebből befolyó összeget idén is teljes egészében az Ökumenikus Segélyszervezet részére, a hátrányos helyzetű családok felzárkózására ajánlja fel a Szerencsejáték Zrt.

A szuperkoncerten tavaly mintegy ötvenezren vettek részt a Szoborparkban, online pedig mintegy tizenötezren követték a rendezvényt. Az idei koncerttel a Szerencsejáték Zrt. a tavasszal bevezetett új számsorsjátékát, a Napi Mázlit ünnepli, ezért az idei esemény a Napi Mázli Szuperkoncert nevet viseli.

A koncertet Metzker Viktória DJ nyitja meg, majd T. Danny rapper, énekes, dalszerző lép színpadra, akit Regán Lili követ.

A magyar előadókat után érkezik majd Ricky Martin, aki különleges látványvilággal és olyan ismert slágerekkel is készül a koncertre, mint a Livin’ la Vida Loca vagy a She Bangs.

Tömegbaleset az M7-esen, hatalmas a torlódás, sérültek

Újabb hatalmas bírságot kapott a Rádió 1 Balázsék miatt

Faszobrot állított egy falu, az államtitkártól tudták meg, hogy rettenetes a baj

Leégett egy faház Pilisborosjenőn, egy ember meghalt

Száraztésztát hívott vissza a forgalomból a Nébih

Podcastot indít a Fidesz, hogy végre eljusson az emberekhez, mit miért csinálnak