Gyerek rablóbanda vert össze egy férfit hétfő este Miskolcon

rendőrautó, rendőrség

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy fiatalkorú férfi és három gyermekkorú lány letartóztatását, akik bántalmaztak és kiraboltak egy férfit Miskolcon – közölte szerdán a Miskolci Törvényszék.

A tájékoztatás szerint hétfő este a megyeszékhely Búza téri aluljárójában a gyanúsítottak pénzt kértek a sértettől, aki ezt megtagadta. Ekkor a fiatalkorú férfi és a három gyermekkorú lány követni kezdték.

Később az egyik lány egy üres üdítősüveggel, míg a férfi egy borosüveggel hátulról fejen ütötte a sértettet, akit miután a földre esett valamennyien ütni és rugdosni kezdtek.

Ezután az egyik gyanúsított letépte a bántalmazott férfiról a hátizsákot – melyben a pénztárcája és 87 ezer forint készpénz volt –, majd mindannyian elmenekültek a helyszínről.

A közlemény szerint a gyanúsítottak cselekménye bizonyítottság esetén alkalmas felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás bűntettének megállapítására, amelyet társtettesként követtek el.

Tekintettel a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára és az emiatt kiszabható büntetés mértékére – mely a fiatalkorú gyanúsított esetében 5 évig terjedő szabadságvesztés, a gyermekkorú gyanúsítottak esetében 4 év javítóintézeti nevelés – szökésüktől, elrejtőzésüktől lehet tartani – írta a közlemény.

Úgy tudni, valamennyi gyanúsított gyermekvédelmi intézményben él, ahonnan többször elszöktek, emellett három gyanúsítottal szemben más büntetőeljárások is folynak, ezért esetükben a bűnismétlés veszélye is megállapítható. A gyanúsítottak egyhónapos letartóztatását javítóintézetben kell végrehajtani.

A végzés nem végleges, a gyanúsítottak és a védők fellebbezést jelentettek be.

Halálra késeltek egy férfit Veszprém megyében

Őrizetbe vették a „lúgos orvos” áldozatának zaklatóját

Kábítószert találtak a rendőrök egy közlekedési balesetben érintett autóban

Hamis euróval fizetett egy lóért, letartóztatták

Leégett egy faház Pilisborosjenőn, egy ember meghalt

Tömegbaleset az M7-esen, hatalmas a torlódás, sérültek