Betilthatják az Airbnb-t egy budapesti kerületben, ügydöntő szavazás lesz róla

airbnb-lakas-kiadas
Fotó: Facebook/Terézváros

Ügydöntő szavazást tartanak a rövidtávú lakáskiadásról, az Airbnb-ről szeptemberben Budapest VI. kerületében – közölte a terézvárosi önkormányzat csütörtökön. Mint írták, a kerület lakói a következő kérdésre válaszolhatnak majd:

„Egyetért azzal, hogy a VI. kerületben tiltsuk meg a társasházi lakások kiadását Airbnb-típusú szálláshelyként?”

A szavazást a kerületben az Országgyűléstől kapott felhatalmazás alapján bonyolítja az önkormányzat, amelynek ugyanakkor csak arra van lehetősége, hogy korlátozza, hány napra adható ki egy évben egy szálláshely.

Mivel azonban nincs jogi eszköz arra, amellyel ellenőrizhető lenne, hogy „egy lakást 60, 75 vagy például 130 napra adhatnak ki egy évben, ezért a voksoláson a teljes tiltás, illetve aközött dönthetnek a lakók, hogy maradjon minden a régiben”.

Ügydöntő szavazás lesz Terézvárosban az Airbnb-ről,,Egyetért azzal, hogy a VI. kerületben tiltsuk meg a társasházi…

Posted by Terézváros on Thursday, August 1, 2024

Bármi lesz, úgy lesz

A közleményben idézték Soproni Tamást, a Momentum színeiben újraválasztott polgármestert, aki közölte: a szavazás szeptember 2-től két héten át tart, online és személyesen is lehet majd szavazni a 16 éven felüli, állandó vagy tartózkodási hellyel rendelkezőknek.

„Szemben a nemzeti konzultációkkal és a budapesti lakógyűléssel, a kérdés valódi, az eredmény pedig ügydöntő lesz: a terézvárosiak többségi akaratát végrehajtjuk” – fogalmazott.

7,6 százaléknyi lakás miatt megy a patália

Mint írták, Terézvárosban jelenleg 2226 legális magán- és egyéb szálláshely üzemel. A KSH adatai szerint 2023. január 1-jén 29 251 lakás volt Terézvárosban, azaz a rövid távon kiadott lakások körülbelül 7,6 százalékát teszik ki a teljes lakásállománynak.

Az önkormányzat – „segítve a döntést” – kiadványt készít a teljes tiltás mellett és ellen szóló érvekről, melyet a szavazás előtt minden háztartásba eljuttat – olvasható a kommünikében.

Süllyedni kezdett egy sétahajó a Dunán
Karácsony is gyorsan bejelentette, hogy kitakarítja „a maffiaként működő alvállalkozói hálózatokat” Budapestről
Haladékot kapott Budapest a kormánytól – ilyen, amikor nem Orbán próbálja bedönteni a fővárost
Több embert előállítottak, már a BL-döntő előestéjén elkezdték szétverni Budapestet a szurkolók
Mi történt? Elmaradt idén az albérletpiaci roham
Ha durvul a helyzet, bizonyos nagyfogyasztókat akár le is kapcsolhatnak a hálózatról