Kiderült, mivel gyanúsítja a rendőrség a gyereket felrúgó karateedzőt

szolnok-kalandpark-felrugta
Részlet a nyilvánosságra került videóból.

Hazatért „jól megérdemelt nyaralásából”, így végre beidézhette a rendőrség a karateedzőt, aki néhány hete úgy felrúgott egy kisfiút a szolnoki kalandparkban, hogy az megpördült és a fejére esett.

A Magyar Nemzet úgy tudja, a férfit kiskorú veszélyeztetése gyanújával hallgatták ki.

Az egész országot megrázó esetről a Szolnoki Városüzemeltetési Kft. osztott meg egy azóta törölt videót a Facebook-oldalán. A helyi kalandpark üzemeltetője a felvétel nyilvánosságra hozása után feljelentést is tett a rendőrségen, de a gyerekfelügyelő hosszú külföldi nyaralását „tiszteletben tartva”, a férfit csak most sikerült kihallgatni.

A jászberényi illetőségű karateedzőről közben az is kiderült, hogy Novák Katalin néhány éve életműdíjjal tüntette ki, egykori tanítványai pedig sorra tálaltak ki az erőszakos férfi viselt dolgairól.

Megszólalt a rendőrség a szolnoki véres tömegverekedés kapcsán

Brutális támadás Szolnokon: egy nő meghalt, ismerőse életveszélyes állapotban került kórházba

Összeszurkálta anyját egy férfi egy szolnoki családi konfliktus során

Hatalmas tűz van Szolnokon, egy idősotthont ki kellett üríteni

Kis híján agyonvertek egy idős férfit Kőbányán

Továbbra sem bír magával, ismét elfogták a „lúgos orvos” áldozatának zaklatóját