Baj van? Véradásra szólít fel a Vöröskereszt

véradás
Fotó: Facebook/Magyar Vöröskereszt

Véradásra szólít fel a Magyar Vöröskereszt, mivel a megfelelő minőségű és mennyiségű vérkészlet biztosításához naponta 1600-1800 önkéntes véradóra van szükség.

A Magyar Vöröskereszt azt közölte pénteken, hogy bárki lehet véradó, aki elmúlt 18 éves és a testsúlya meghaladja az 50 kilót. Önkéntes véradáson 450 milliliter vért vesznek le, amelyből háromféle vérkészítmény állítható elő; így fordulhat elő, hogy valaki egyetlen véradásával akár három ember életére lehet hatással – írták.

„A vér csak véradással pótolható, ezért nélkülözhetetlen az emberek bevonása ebbe a fontos társadalmi ügybe”

– hívta fel a figyelmet a közleményben Váradi Mariann, a Magyar Vöröskereszt véradásszervezésért felelős országos szakmai vezetője.

„A véradás a kapcsolódó adminisztrációval, előzetes orvosi vizsgálattal, magával a vérvétellel és utána a kis pihenővel együtt általában egy óra alatt lezajlik. Arra kérünk minden egészséges felnőttet, hogy szánjon időt az önkéntes véradásra a nyári hónapok alatt is. Annak érdekében, hogy megkönnyítsük a részvételt, országszerte változatos helyszíneken, naponta szervezünk véradó alkalmakat” – tette hozzá a vezető.

A tervezett véradási alkalmakról és időpontokról a leendő véradók a www.veradas.hu oldalon és a Magyar Vöröskereszt új Véradás applikációjából lehet tájékozódni – áll a közleményben.

Homofób posztokat tett közzé a Vöröskereszt fideszes igazgatója

Kutyaszaros, ócska lomokat adományoznak az emberek a rászorulóknak

Riadót fújt a Nébih: veszett rókát találtak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

Rohadt állat: fejbe rúgta a mentős a hordágyon fekvő embert a hatvani vasútállomáson

Emelkedett a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben

Kezdődik: kötelező a maszkviselés a debreceni kórházakban