Baleset

Halálos balesetet okozott egy 32 éves férfi, majd elsétált a helyszínről

Belföld

Itt a vége, Magyar Péter mindent bevallott

Közlekedés

Felszállnak a Gripenek, figyelmeztetést adott ki a Magyar Honvédség

Két év börtönre ítélték azt a férfit, aki összetörte Dunavecsén a Szűzanya szobrát

Gyerekekkel kellett volna inkább fajtalankodnia, akkor kevesebbel megússza.

dunavecse-maria-szobor (1)
Fotó: Facebok/Dunavecsei Római Katolikus Egyházközség

A Kunszentmiklósi Járásbíróság 2 év – végrehajtásában 4 évre felfüggesztett – börtönre ítélte azt a férfit, aki kétszer is összetörte Dunavecsén a Szűzanya szobrát.

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteki közleménye szerint a Kunszentmiklósi Járási Ügyészség

vallási tisztelet tárgyának megsemmisítésével elkövetett rongálás miatt emelt vádat az ügyben.

A helybéli férfi először 2023. május 19-re virradóra Dunavecse belterületén, az 513-as főúton lévő körforgalomban ittasan, egy kődarabbal megrongálta a helyi Római Katolikus Egyházközség által felállíttatott Medjugorei Szűzanya szobrot.

Az ütések következtében a mintegy 120 centiméter magas, üreges műgyantából készült szobor feje, törzsének felső része és a bal karja teljesen letört, ezáltal a szobor helyreállíthatatlanná vált.

Miután az egyházi közösség az előző helyén új Szűzanya szobrot állíttatott, a vádlott 2023. december 31-én hajnalban baltával ismét többször megütötte és összetörte azt, így összesen mintegy egymillió forintnyi kárt okozott.

Az ügyészség a férfival szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

A Kunszentmiklósi Járásbíróság a bűncselekmények elkövetését beismerő vádlottat tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben – 2 év börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 4 évre felfüggesztette – áll a közleményben.

Ez is érdekelhet:
„Békemissziója keretében” Moszkvába érkezett Orbán Viktor

Újabb dráma: megszúrtak egy utast a Tokaj InterCityn

Rovarirtóval szennyezett babot hívott vissza egy áruházlánc

Elkaptak egy férfit, aki egy izsáki tanyán megölte 22 éves ismerősét

Horrorbaleset szenteste az M8-as autópályán: kirepült a sofőr az autóból

Megrongálták a dunavecsei Mária-szobrot

Valami készült október 23-ára, alkotmányos rend elleni szervezkedéssel gyanúsítanak egy férfit