Belföld

Videóval üzent Magyar Péter a fideszeseknek, akik két napja a péniszén lovagolnak

Közlekedés

Felszállnak a Gripenek, figyelmeztetést adott ki a Magyar Honvédség

Baleset

Két férfit holtan találtak Budapesten

Szandi felmarkolta a gázsit, majd angolosan távozott a jótékonysági koncertjéről

szandi
Szandi (Pintácsi Alexandra). Fotó: Facebook/Szandi

Túl kevesen voltak kíváncsiak a szlovákiai Madaron Szandi segélykoncertjére, ezért férjével úgy döntöttek, felveszik a pénzt, de az énekesnő nem áll színpadra – tudta meg a Blikk.

A koncert bevételét egy helyi, három gyerekét nehéz körülmények között nevelő édesanyának ajánlották volna fel a szervezők.

Az egyik szemtanú a Blikknek azt mesélte, Szandi – miután felmérte, hogy túl kevés az érdeklődő – még az autóból sem szállt ki. Az eseményt szervező Angyali Kezek Nonprofit Szervezet is megerősítette, hogy

az énekesnő csak felvette a gázsit (állítólag közel 600 ezer forintot), és távozott.

Az alapítvány szerint a szerződésben valóban volt egy olyan kitétel, hogy Szandi 50 fő alatt nem ad koncertet, de a szervezők azt állítják, igazolni tudják, hogy hatvan jegyet adtak el a helyszínen, és még további 40-50 fő volt önkéntesként jelen.

Szandiék a Blikknek azt nyilatkozták, érkezésük idején összesen nyolc embert láttak a színpad előtt, illetve néhány másikat egy büfében, a focipálya túloldalán.

Szandi elismerte, hogy nem szállt ki az autóból, mert szerinte „nem nagyon volt hova”. Azt sem tagadta, hogy átvette a pénzt – ami szerinte jóval kevesebb volt, mint 600 ezer forint –, de az összeget utólag szeretnék felajánlani a nehéz sorsú anyukának, akiért a rendezvényt szervezték.

Bogdán Csaba, Szandi férje azt mondta, nem tudtak arról, hogy a koncerttel egy családon segítenének. Bogdán másnap a hangosítótól megtudta, miután ő és Szandi távoztak, a szervezők ingyen beengedték az embereket a később kezdődő Happy Gang koncertre, ahol már összegyűlt egy jó 50-60 fős nézősereg.

Ez is érdekelhet:
Amire van pénz: 480 milliót költene sminkesre, fodrászra és stylistra az MTVA

Elvitték minden idők legnagyobb ötöslottó nyereményét

Megszólalt a rendőrség: így kell kukázni, hogy ne legyen belőle bírság

Vitályos „zsírra szállt por” Eszter most távcsővel keresi a szárnyasokat egy gangos bérház belső udvarán

Videóval üzent Magyar Péter a fideszeseknek, akik két napja a péniszén lovagolnak

Meglepő dolgokat árverez el a NAV, valakik most jól járhatnak

Rovarirtóval szennyezett babot hívott vissza egy áruházlánc