Ukrajnának el nem kötelezett és semleges státuszt kell betöltenie, és végre kell hajtania az ország demilitarizálását és nácitlanítását – magyarázta Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken az orosz külügyminisztérium vezetőségével tartott megbeszélésen Moszkva békefeltételeit ismertetve.
Putyin szerint minden Oroszország elleni nyugati szankciót fel kell oldani. Emellett, mint mondta, nemzetközi szerződésekben kell lefektetni, hogy a Krím, Szevasztopol, a donyecki és a luhanszki régió, valamint Zaporizzsja és Herszon megye Oroszország jogalanya azon határok szerint, ahogy Ukrajna részévé vált.
„Természetesen teljes mértékben biztosítani kell az ukrajnai orosz ajkú polgárok jogait, szabadságát és érdekeit” – hangoztatta az orosz államfő egy nappal az Ukrajnáról Svájcban tartandó békekonferencia előtt, amelyre Oroszországot nem hívták meg.
„Amint Kijev beleegyezik az eseményeknek a javasoltakhoz hasonló menetébe, beleegyezik csapatainak teljes kivonásába a Donyecki Népköztársaságból, a Luhanszki Népköztársaságból, valamint Zaporizzsja és Herszon megyékből, és ténylegesen megkezdi ezt a folyamatot, készek vagyunk haladéktalanul megkezdeni a tárgyalásokat” – mondta az orosz elnök.