Baleset

Nagy baleset a Liszt Ferenc-repülőtérre vezető úton, teljes útlezárás

Bulvár

Gálvölgyi János rosszul lett az előadás előtt, nem tudott színpadra állni

Bűnügy

Mi történt? Holtan találtak egy fiatal nőt és gyermekét Kapuváron

Patkány rágott meg egy alvó kisbabát Ócsán

Szüleivel leírhatatlan nyomorban él, vályogházukat azóta lakhatatlanná nyilvánították.

Részlet a Tények riportjából.
Részlet a Tények riportjából.

Patkány harapott meg egy néhány hónapos kisbabát a Pest megyei Ócsán, súlyos sérüléseket okozva a gyermek karjain és a fején is – adta hírül a Tények.

A rágcsáló az ágy szivacsát átrágva juthatott be a kislányhoz, aki éppen aludt, miközben szülei – 17 éves édesanyja és 26 éves férje – fürödtek.

Az anya és az apa egyszer csak azt hallotta, hogy gyermekük keservesen sír. Belépve hozzá azt látták, hogy véres a ruhája. Először arra gyanakodtak, hogy az orra vérzik, aztán megpillantották a patkányt, amint mászik ki a kiságyból.

A szülők azonnal segítséget hívtak, a picin begyulladtak a harapásnyomok, antibiotikumot kapott, sebei ellátása után stabil állapotban vitték kórházba a mentők.

Nehéz körülmények között élnek

A riport szerint a család rettenetes körülmények között él. Vályogházukat, melyet a férj alkalmi fizetéséből próbálnak javítgatni, azóta lakhatatlanná nyilvánították, így most ideiglenes befogadóknál próbálnak szállást találni. Felmerült az is, hogy a fiatal pár két kislánya a körülmények miatt nevelőszülőkhöz kerülhet.

A patkánymarta kisbaba jelenleg is kórházban van, a rendőrség gondatlan veszélyeztetés miatt indított eljárást.

Kapcsolódó friss hírek

Írd te a Röviden híreit!

Szerkesztő-újságírót keresünk, jelentkezz!