Szemtanúk szerint hatalmas csattanással hajtott egy mentőautó egy oszlopnak péntek délután négy óra körül Tatán, az Ady Endre úton, a balesetet szenvedett mentőbe pedig hátulról egy autó rohant bele – írja a Kemma.

A lap úgy tudja, a mentőt gyalogosgázoláshoz riasztották. Tatabánya felől haladt a körforgalom felé amikor egy autó a Kristály szálló mellöl kikanyarodott elé.

A mentő sofőrje, hogy elkerülje az ütközést, elrántotta a kormányt. Információik szerint a személyautóban egy család utazott kisgyerekkel és várandós anyukájával.

A rendőrök pillanatokon belül a súlyos baleset helyszínén voltak, az esethez egy mentőautó, valamint két mentőhelikopter is érkezett.

A balesetnek két sérültje van, mindkettő a mentőben utazott.

Megosztás