Tragikus balesetben meghalt egy budaörsi gimnázium 18 éves diákja

budaors-meghalt
Gyertyagyújtás Budaörsön az elhunyt diák emlékére. Fotó: Facebook/Szeretlek Budaörs

Tragikus balesetben életét vesztette a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium egyik 11. osztályos tanulója, a diákönkormányzat elnöke.

Az intézmény hétfőn a Facebook-oldalán azt írta:

„Iskolánk közössége megrendülten gyászol. Melegh Bálint, iskolánk diákelnöke egy tragikus balesetben életét vesztette. Fájdalmunkra nincsenek szavak.”

A TV2 Tények gúnynevű műsora úgy tudja, a fiatalt szombat éjjel 2 óra körül érte halálos áramütés, miután buliból hazafelé tartva felmászott egy dízelmozdonyra a budaörsi vasútállomáson.

Ha hinni lehet a csatornának, a 18 éves fiatal még elküldött egy szelfit a barátainak, majd pillanatokkal később megrázta az áram. A ruhája is lángra kapott, azt egy másik tehervonat mozdonyvezetője próbálta meg eloltani, az életét viszont már nem tudta megmenteni.

Leégett egy faház Pilisborosjenőn, egy ember meghalt

Gázolt a vonat Szajolnál

Tömegbaleset az M7-es autópályán, kilenc autó ütközött

Elgázolt a vonat egy embert Törökszentmiklóson

Kábítószert találtak a rendőrök egy közlekedési balesetben érintett autóban

Hamis euróval fizetett egy lóért, letartóztatták