Eltömődött a kémény, kutyájával együtt halt meg egy idős nő Csévharaszton

tűzoltók
Fotó: Facebook/BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

Eltömődött kémény okozta szén-monoxid-mérgezésben halt meg egy idős nő Csévharaszton – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője csütörtökön.

Mukics Dániel tájékoztatása szerint délelőtt érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy a Pest megyei Csévharaszton holttestet találtak. A családi ház idős lakóját napok óta nem látták a szomszédok, ezért bejelentést tettek a 112-es segélyhívószámon.

Mint írta, a rendőrök és a mentők az épületben megtalálták a nő holttestét és egy elpusztult kutyát. Az épületben erős füstszagot lehetett érezni, ezért értesítették a tűzoltókat.

A tűzoltók átvizsgálták a hatvan négyzetméteres épületet, de tűzre utaló jelet nem találtak. A ház kéménye és a kandallóra kötött füstcső teljesen el volt tömődve, így feltehetőleg a visszaáramló füst és a tökéletlen égés miatt keletkezett szén-monoxid okozta a tragédiát – közölte.

A kémény szabálytalan műszaki kialakítása vagy elhanyagolt állapota is hozzájárulhat ahhoz, hogy visszaáramoljon az égéstermék, és szén-monoxid keletkezzen – figyelmeztetett a közleményben Mukics Dániel.

Nagy baleset az M1-esen, egy embert garázdaságért előállítottak

Kábítószert találtak a rendőrök egy közlekedési balesetben érintett autóban

Tömegbaleset az M7-es autópályán, kilenc autó ütközött

Hamis euróval fizetett egy lóért, letartóztatták

Tömegbaleset az M7-esen, hatalmas a torlódás, sérültek

Leégett egy faház Pilisborosjenőn, egy ember meghalt