Megfojtotta alvó feleségét egy szegedi férfi, vádat emeltek ellene

Közös gyermekük eközben a lakás másik szobájában aludt.

helyszinelok-rendorseg
Fotó: police.hu

Védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés miatt emelt vádat a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség azzal a 45 éves szegedi férfivel szemben, aki megfojtotta alvó feleségét még 2022 novemberében.

A vádhatóság hétfői közleményében azt írta: a férfi 2019 óta élt házasságban a nővel; kapcsolatuk a közös gyermekük születése előtti időben kezdett megromlani, egyre többször veszekedtek; előfordult, hogy a férfi hosszabb időre elköltözött családjától úgy, hogy a felesége csak később tudta meg, hol tartózkodik. A házasságuk válságba került, 2022 tavaszától veszekedéseik állandósultak.

A férfi a feleségével és közös gyermekükkel 2022. november 15-én Szegeden tartózkodott; a kora éjszakai órákban vita, hangos szóváltás alakult ki közöttük. A vitát követően a nő a hálószobában elaludt;

a férfi az ágyon fekvő, alvó felesége mellkasára térdelt, két kézzel megragadta a nyakát és addig szorította, amíg a nő nem mozdult; a nő a helyszínen meghalt

– közölték, megjegyezve: a gyermek a lakás másik szobájában aludt, a cselekményt nem észlelte.

Az ügyészség a büntetlen férfival szemben fegyházban letöltendő szabadságvesztés büntetésre, közügyek gyakorlásától eltiltásra és a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből történő kizárásra tett indítványt.

Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar

Elfogtak egy férfit, akinél gyermekekről készült pornográf felvételeket találtak

Rendőrt hívtak a bokrok között gusztustalankodó férfira

Gyermekpornográfia és zsarolás miatt fogtak el két szegedi és egy budapesti férfit

Megharaptak egy rendőrt Mátészalkán

Mi történt? Elvittek egy vezető ügyészt