14 éves beteg gyereket molesztált hónapok óta egy 56 éves férfi Harkányban

Református presbiter még lehet belőle.

A gyanú szerint szexuálisan molesztált és bántalmazott egy pszichiátriai kezelés alatt álló 14 éves gyermeket harkányi albérletében egy 56 éves helyi férfi.

A rendőrség csütörtöki tájékoztatása szerint a szörnyűség 2023 decembere óta zajlott, és a gyermek anyja tett feljelentést.

A rendőrök elfogták az elkövetéssel gyanúsítható 56 éves G. Istvánt, akit kihallgattak, őrizetbe vettek, és kezdeményezték letartóztatását.

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság szexuális erőszak minősített esetének megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást.

Egy nő szétvagdosta a kórház előtti katonai sátrat Harkányban, mert az szerinte zavarta a városképet
Meghalt Radnai László, a kilencvenes évek egyik meghatározó alvilági figurája
Két rendőr megsérült Székesfehérváron, amikor egy 17 éves drogos kotonszökevény beléjük hajtott
Példátlan összefogással kapták el az igazoltató rendőrt elgázoló sofőrt
Elgázoltak egy rendőrt, félmilliós nyomravezetői díjat tűztek ki
Magyar Péter: három a magyar igazság, kettő már kipipálva