Lemondott Varga Judit is

varga-judit-elore-menjunk
Varga Judit igazságügyi miniszter az Európai Konzervatívok - Demokratikus Szövetség frakciójának budapesti tanácskozásán tartott sajtótájékoztatón 2023. június 2-án. Fotó: MTI/Mohai Balázs

Novák Katalinnal egyidőben bejelentette lemondását Varga Judit is, aki a pedofil bűntársának adott elnöki kegyelem idején igazságügyi miniszter volt, így a döntés az ő keze alatt is átment.

„A rendszerváltoztatás óta az elnök egyéni kegyelmi döntésének érvényességéhez az igazságügyi miniszter ellenjegyzése szükséges. Én folytattam azt a több, mint 25 éves gyakorlatot, miszerint az igazságügyi miniszter tudomásul veszi az elnök kegyelmi döntését” – írta Facebook-oldalán Varga Judit, hozzátéve: vállalja a felelősséget az elnök döntésének ellenjegyzéséért.

„Visszavonulok a közélettől, lemondok országgyűlési képviselői mandátumomról és az EP-lista vezetéséről is”

– olvasható a posztban.

Magyarország köztársasági elnöke a mai napon lemondott.A rendszerváltoztatás óta az elnök egyéni kegyelmi döntésének…

Posted by Varga Judit on Saturday, February 10, 2024

Részletek derültek ki a kegyelmi ügyről, amely végső soron a Pedofidesz bukásához vezetett
Magyar Péter: „A volt feleségem bölcsen visszautasította Orbán Viktor kéretlen udvarlását”
Reaktiválhatják Varga Juditot, Magyar Péter is megszólalt
Varga Judit egy fiókos szekrénnyel mutatta meg, hogy hivatalosan is asztalos lett
Magyar Péter: „Köszönjünk, köszönjük, köszönjük!”
Orbán Viktor kedvenc újságja: „Gyere le te faszszopó hazaáruló, szétbasszuk a fejedet!!!”