Bűnügy

„Válogatott fenyegetéseket” kap, 24 órás védelmet javasoltak Magyar Péternek

Belföld

Magyar Péter: nem jött be a megafonos lejáratás, „készülnek a hamisított rendőri jelentések”

Bűnügy

Kirúgása után még közel 3 millió forintért tankolt egy férfi a volt munkaadója számlájára

Rendőr megölésére készült egy borsodi férfi: „29 lőszert akkor sem tud megúszni, ha rendőrautóban ül”

RövidenRöviden
Rendőr megölésére készült egy borsodi férfi: „29 lőszert akkor sem tud megúszni, ha rendőrautóban ül”
Fotó: police.hu

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség őrizetbe vett és hivatalos személy elleni erőszak, valamint emberölés előkészületének bűntette miatt gyanúsítottként hallgatott ki egy középkorú férfit – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken.

A közlemény szerint január 10-én a rendőrök egy borsodi településen közlekedésrendészeti ellenőrzés keretében intézkedtek egy helyi férfival szemben, akivel közölték – miután pozitív eredményt produkált a légalkoholellenőrzés során –, hogy elő fogják állítani a rendőrkapitányságra.

Ekkor a férfi megveréssel fenyegette meg a rendőrt, aki ezt követően megbilincselte.

Miközben a rendőrkapitányságra szállították, majd a kapitányságon az elkövető továbbra is bántalmazással fenyegette a rendőrt és családját, kijelentette, hogy a rendőrt megöli, vagy megöleti, illetve leköpte a hivatalos személyt.

A férfi szabadon engedését követően sem tett le a rendőrök ellen tervezett retorzióról: a következő napokban több ismerősének beszámolt arról, hogy a rendőrök bántalmazását és a rendőr zászlós megölését tervezi. A szándékát részletesebben is kifejtette, közölte, hogy „29 lőszert akkor sem tud megúszni, ha rendőrautóban ül”, majd azt is, hogy tudja, hol adnak gépkarabélyt két teli tárral – írták.

A férfi azt állította, hogy a cselekmény végrehajtására kész terve van, és az is megfogalmazódott benne, elmegy a rendőr házához és amikor hazaér fejbe lövi a zászlóst a kapuban.

A regionális nyomozó ügyészség a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentésére indult ügyben a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogta a férfit, kutatást végzett a lakóhelyén – ahonnan egy engedéllyel tartott maroklőfegyver került elő –, majd gyanúsítottként hallgatta ki.

Az ügyészség – mivel az elkövetővel szemben fennáll a bűnismétlés, valamint bizonyítás megnehezítésének veszélye – indítványozta a férfi letartóztatását. A letartóztatásról a Debreceni Járásbíróság nyomozási bírája pénteken dönt – áll a közleményben.

Orbán Viktor után a Facebook is elkezdett leszámolni a magyar sajtóval.

Tavaly október óta hiába posztoljuk a cikkeinket a közösségi oldalra, a felhasználók mindössze néhány százalékának mutatja meg az algoritmus.

Oszd meg te is ezt a hírt, küldd tovább chaten, mutasd meg ismerőseidnek, hogy ne csak a hatalmaskodók hangja hallatsszon:

Ez is érdekelhet

Újabb rendőrtámadás: kalapáccsal esett neki az egyenruhásoknak egy 40 éves férfi

Fegyverrel túszul ejtettek egy fiatal nőt a VII. kerületben

Ügyészség: őrizetbe vettek egy rendőrökre támadó német férfit, majd az őt elverő rendőröket is

Ügyészség: az valójában Orbán Viktor testi épségének a megóvása, amikor a kormányfő magáncélra használja a honvédségi luxus repülőgépet

Kiderült, mi volt a hatalmas rajtaütés tegnap este Ártándnál: 17 határrendészt és egy civilt vettek őrizetbe vesztegetés miatt

Bankjegyekkel kitömött zsebekkel érkezett haza a strici Svájcból, a reptéren fogták el