Mi folyik itt? Kiengedték a börtönből az Árpád hídi gyilkos gázolót

Halálos baleset történt az Árpád hídon
Ütközésben összeroncsolódott személygépkocsik az Árpád hídon 2023. július 1-jén. Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

Megszüntették a letartóztatását, így szabadult a börtönből az a 34 éves férfi, aki egy 26 éves kerékpáros halálát okozta július elsején az Árpád hídon – értesült a 24.hu.

Ismert, a nagy közfelháborodást okozott balesetben egy Mercedes és egy BMW tört szinte felismerhetetlenre, miután a gyanú szerint versenyezhettek: az elöl haladó RACE-001 rendszámú sportautó a Népfürdő utca vonalában megcsúszott, és elütötte a szalag- és csőkorlát mögött szabályosan közlekedő vétlen kerékpárost.

A fiatal férfinak a helyszínen két végtagja leszakadt, később a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe.

A 24.hu-nak Szabó József, a Fővárosi Törvényszék szóvivője most megerősítette, hogy a gyilkos gázolót kiengedték a börtönből, bűnügyi felügyeletbe, vagyis házi őrizetbe került még októberben és nyomkövető eszközzel figyelik a hatóságok.

A baleset kapcsán még Karácsony Gergely főpolgármester is megszólalt, sebességmérő kamerák telepítését ígérve, a rendőrség hirtelen nagy razziába kezdett, az RTL reggeli műsorában ugyanakkor pofátlan beszélgetésben vihorásztak a történteket és mosdatták az ámokfutót.

Haladékot kapott Budapest a kormánytól – ilyen, amikor nem Orbán próbálja bedönteni a fővárost
Több embert előállítottak, már a BL-döntő előestéjén elkezdték szétverni Budapestet a szurkolók
Hatalmas rendőri készültség van a Kálvin téren – fotó
Kiesett egy 24 éves férfi az ablakból a budapesti Vörösmarty utcában
Megszólalt a rendőrség a hajnali sztrádabalesetekről
Török és moldáv rendszámú járművek érintettek az M1-es autópályán történt két péntek hajnali balesetben