Fidesz: Gyurcsányék cserben hagyták a nyugdíjasokat

Gyurcsány Ferenc
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Az a DK beszél a nyugdíjasok védelméről, amely elvett tőlük egyhavi nyugdíjat és az egekbe emelte a rezsi árát – reagált a tizenharmadik éve teljhatalommal kormányzó Fidesz a Demokratikus Koalíció keddi, negyedévenkénti nyugdíjkorrekciót ígérő sajtótájékoztatójára.

A kormánypárt az MTI-nek elküldött közleményében azt írta: Fidesz-KDNP ezzel szemben megbecsüli az időseket, megőrzi a nyugdíjak értékét és visszaépítette azt a 13. havi nyugdíjat is, „amit a dollárbaloldal elvett”!

Gyurcsány Ferenc pártja előzőleg arról magyarázott, hogy „amennyiben” a Demokratikus Koalíció alakíthat kormányt, akkor bevezeti a negyedévenkénti nyugdíjkorrekciót.

Az Orbán-kormány nyugdíjszámítási módja miatt folyamatosan leszakadnak a nyugdíjak, ezt pedig csak súlyosbította az…

Posted by Demokratikus Koalíció on Tuesday, November 14, 2023

Gy. Németh Erzsébet, a DK parlamenti képviselője keddi online sajtótájékoztatóján „vitán felül állónak” nevezte, hogy a nyugdíjasok voltak az elmúlt 13 év egyik legnagyobb vesztesei. A Fidesz nyugdíjszámítási módszerének következtében még akkor is kimaradtak a gazdasági növekedésből, „amikor az még volt és nem volt recesszióban az ország a megszorítások miatt” – fogalmazott az ellenzéki politikus.

A képviselő hangsúlyozta, hogy tíz éve az átlagnyugdíj az átlagbér hetven százalékát tette ki, jelenleg viszont már csak a felét.

Hadházy beszólt Dobrevnek: Ebben a rendszerben annak lehet óriásplakátja, akinek a Fidesz megengedi

Újabb számok mutatják: tovább nőtt a Tisza Párt előnye

Beérik Orbán rémálma: a falvakban is utolérte a Tisza Párt a Fideszt

Medián: nagyon vezet a Tisza Párt

Fotó került elő az adriai vitorláson lebzselő Orbánról

Orbán Viktornak megengedték, hogy leírja az „orosz rakétatámadás” kifejezést