Baleset

Elfogták az orosz-magyar kettős állampolgárt, aki Solymáron két nőt gázolt el a zebrán, majd hazament gondolkodni

Bűnügy

„Halott férfit” fogott el a rendőrség Érden, de kiderült, hogy él

Bűnügy

Most jelentették be: 23 milliárd forint értékű, 154 kg kokaint foglaltak le a csepeli szabadkikötőben

Azonnali hatállyal távozik Gajdos Tamás az ATV hírműsoraiból

RövidenRöviden
Gajdos Tamás tájfutó, újságíró, az ATV műsorvezetője.
Gajdos Tamás tájfutó, újságíró, az ATV műsorvezetője. Facebook/Gajdos Tamás

„Gajdos Tamás közös megegyezéssel, azonnali hatállyal távozik az ATV hírműsoraiból. A csatornán futó külső gyártású produkciókban továbbra is képernyőn lesz”

idézi a Blikk a csatorna hétfő délutáni közleményét.

Mint tegnap beszámoltunk róla, Gajdos vasárnap – holott kötelessége lett volna – nem jelent meg a stúdióban, ezért a csatorna fegyelmi eljárást indított ellene, a jelek szerint ez torkollhatott gyors szakításba. A kommüniké szerint az ATV hírosztálya „köszönetet mondott a műsorvezetőnek az elmúlt években nyújtott munkájáért”.

A mostani nem az első mulasztása volt a tévésnek: idén júliusban lekéste az egyik hírműsort, amit egyébként ő vezetett volna, korábban pedig egy hasonló eset miatt már évekre megváltak tőle.

Ezek is érdekelhetnek

Megszólalt Gajdos Tamás, erre készül, miután lekerült az ATV hírműsoraiból

Pottyondy Edina Bayer Zsoltnak: „burzsuj, vén, csoffadt fasz”

Becsaphatja nézőit az ATV, vizsgálódik a Gazdasági Versenyhivatal

Gajdos Tamás megint nem talált be az ATV-be, fegyelmi eljárás indul ellene

Orbán Viktor azon vihog a TikTok-on, hogy megbénította Budapest közlekedését a havazás

Szürreális jelenet az ATV-ben: Baranyi Krisztina nem válaszolt a Pesti Srácok propagandistájának kérdéseire