Varga Judit nagyon begurult: „megsebezték a demokrácia és a jogállamisági legalapvetőbb elveit”

A bukott igazságügyi miniszter szerint a „bürokratikus terrorizmus” szintjére lépett az Európai Parlament.

Varga Judit
Fotó: Facebook/Varga Judit

Változásra van szükség Brüsszelben – oktatott ki az igazságügyi miniszterből „európai ügyek bizottságának elnökévé” leépült Varga Judit szombaton a Facebook-oldalán. A fideszes nő úgy tájékoztatta követőit:

Brüsszel erőszakkal hallgattatja el azokat, akik a migrációról kimondják az igazságot!

„Kiállunk lengyel barátaink mellett. Az erőltetett migráció veszélyezteti az európai emberek biztonságát” – magyarázta.

Varga Judit szerint a „bürokratikus terrorizmus” szintjére lépett az Európai Parlament novemberi plenáris ülésén, amikor arról döntött, hogy négy lengyel kormánypárti európai parlamenti képviselő: Patryk Jaki, Beata Kempa, Beata Mazurek, Tomasz Piotr Poreba mentelmi jogát felfüggeszti.

A politikusokat Lengyelországban azzal vádolták meg, hogy egy választási kampányfilm közösségi médián való megosztásával gyűlölet-bűncselekményt követtek el – tette hozzá, azzal együtt, hogy ez a választási kisfilm az illegális migráció veszélyeire figyelmeztetett.

Brüsszel erőszakkal hallgattatja el azokat, akik a migrációról kimondják az igazságot! Kiállunk lengyel barátaink…

Posted by Varga Judit on Saturday, November 11, 2023

„Az Európai Parlament döntésével súlyosan megsértette a mentelmi jogi előírásokat és politikai alapon foglalt állást a kérdésben,

ezzel egyértelműen megsebezve a demokrácia és a jogállamisági legalapvetőbb elveit!”

Brüsszelben változásra van szükség! – hergelődött szombat délelőtt Varga Judit.

Részletek derültek ki a kegyelmi ügyről, amely végső soron a Pedofidesz bukásához vezetett
Magyar Péter: „A volt feleségem bölcsen visszautasította Orbán Viktor kéretlen udvarlását”
Reaktiválhatják Varga Juditot, Magyar Péter is megszólalt
71 európai parlamenti képviselő jön a Budapest Pride-ra
Így fogadták Magyar Pétert Lengyelországban
Itt a fordulat, a külügy máris elérte az ukránoknál, amit Orbán Viktornak nem sikerült