Bűnügy

Újabb pedofilbotrány: letartóztattak egy házaspárt Jász-Nagykun-Szolnok megyében

Életmód

Vége a magyarok kedvencének, 117 év után nem gyártják tovább

Gazdaság

Újra 400 fölött az euró árfolyama, másfél éves mélypontra romlott a forint

Varga Mihály üzent a nyugdíjasoknak: eljött a várva várt nap!

Varga Mihály
Varga Mihály pénzügyminiszter beszél a Becsei Andrással, a Magyar Bankszövetség elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón a Pénzügyminisztériumban 2020. április 9-én. Fotó: MTI/Mónus Márton

Péntektől érkezik az emelt összegű nyugdíj mintegy 2,5 millió nyugdíjasnak – cirógatta meg az Orbán-kormány törzsszavazóit Varga Mihály a Facebook oldalán közzétett videóüzenetében pénteken.

A pénzügyminiszter azért – utalva rá, hogy kinek kell hálával tartozni – magukat is megdicsérte: „a kormány teljesíti ígéretét”, a „szankciós infláció” ellenére is megőrzi a nyugdíjak értékét, a januári 15 százalékos emelést követően újabb, 3,5 százalékponttal emelik a nyugdíjakat januárig visszamenőleg. Így novemberben átlagosan 78 ezer forinttal többet kapnak nyugdíjasok – állította.

☝️Péntektől érkeznek az emelt összegű nyugdíjak. 🇭🇺 Idős honfitársaink továbbra is számíthatnak a kormányra.🤝

Posted by Varga Mihály on Thursday, November 9, 2023

Varga szerint az emelt nyugdíjak kifizetéséhez szükséges 670 milliárd forintot a költségvetés maradéktalanul biztosítja, és azon dolgoznak, hogy továbbra is „megőrizzék” a nyugdíjak értékét, ezért januárban újabb 6 százalékkal emelik az ellátásokat, februárban pedig a 13. havi nyugdíjat is kifizetik.

„Idős honfitársaink továbbra is számíthatnak a kormányra” – kampányolt a pénzügyminiszter.

Ez is érdekelhet:
Nagy bejelentést tett a Lidl, ez a dolgozókat és a vásárlókat is érinti

Ismét veszett kutyát találtak Szabolcsban, rendkívüli intézkedések lépnek életbe

Kényszerleszállást hajtott végre Ferihegyen egy irányíthatatlanná vált repülőgép

Brutális megszorítást jelentett be Varga Mihály, összeomlott a költségvetés

„Hol a pénz?” Katasztrofális állapotban az államháztartás, sokkoló számok jöttek

Tele vannak pénzzel a magyarok, rengeteg állampapírt vásároltunk

Varga Mihály most jelentette be: rengeteg pénz érkezett Magyarországra az uniótól

Itt a friss adat, ismét recesszióban a magyar gazdaság

Folytatni kell a „fegyelmezett” fiskális politikát, mondta Varga Mihály, miután tavaly gyakorlatilag havonta összeomlott a költségvetés

Varga Mihály úgy tudja, a magyar gazdaság idén visszatér a tartós növekedési pályára