Bűnügy

„Halott férfit” fogott el a rendőrség Érden, de kiderült, hogy él

Bűnügy

Most jelentették be: 23 milliárd forint értékű, 154 kg kokaint foglaltak le a csepeli szabadkikötőben

Gazdaság

Manipulálták a számítást, hogy egy számjegyű legyen az infláció?

Tóth Gabi nagyon beteg, orvosi kezelést kap

RövidenRöviden
Tóth Gabi kormánypárti muzsikusnő.
Tóth Gabi kormánypárti muzsikusnő. Fotó: TV2

Már a múlt vasárnapi Sztárban Sztár leszek! alatt is betegeskedett Tóth Gabi, aki az adás után egyből orvosi segítséget kért, állapota azonban mostanra még súlyosabbra fordult – írja a Bors.

A fideszes énekesnő lapinformációk szerint a manduláját fájlalta, igyekezett házi praktikákkal megálljt parancsolni a gyulladásnak, de a jelek szerint nem járt sikerrel.

„Tóth Gabi súlyos mandulagyulladással küzd, ami azóta sajnos még rosszabb lett. […] A vasárnapi adás után rögtön kórházba ment, hogy megvizsgálják és elkezdjék az orvosi kezelést, amelynek leszervezésében a TV2 is maximálisan Gabi mellett áll és segíti”

– közölte a kormánypárti tévécsatorna sajtóosztálya.

Hozzátették, a művésznő torkán lévő tályog azonnali orvosi beavatkozást igényelt, a kezelések folyamatban vannak, de Gabi azt ígérte, ő is mindent megtesz azért, hogy vasárnap már ott ülhessen az élő adásban.

„A csatornától folyamatosan tartjuk vele a kapcsolatot, viszont mivel az elmúlt fél napban nem érték el az énekesnőt, bizonytalanná vált, hogy valóban ott tud-e lenni vasárnap. Az utolsó információk szerint nagy fájdalmai vannak” – idézte a Bors a TV2 sajtóosztályának közleményét, vagyis hogy Tóth Gabi felépül-e vasárnapra, az egyelőre még kérdéses.

Ezek is érdekelhetnek

Tóth Gabi az aluljárók galambszarta ingyenes újságának: „Nincs mitől félnem, megállom a helyem”

Tóth Gabi kitálalt, ezért ment tönkre a házassága

Orbán Viktor azon vihog a TikTok-on, hogy megbénította Budapest közlekedését a havazás

Mi történik? Tóth Gabi ma újra Krausz Gábor mellett tűnik fel

Pottyondy Edina Bayer Zsoltnak: „burzsuj, vén, csoffadt fasz”

Tóth Gabi új kedvese ölében romantikázik ország-világ előtt