Orbán Viktor: Kína jó barátja vagyunk Európában

Azt mégsem mondhatta, hogy „trójai falova”.

orban-kina
Orbán Viktor miniszterelnök érkezik a népi hősök emlékművéhez Pekingben, ahol koszorút helyezett el 2023. október 16-án. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Katonai tiszteletadással fogadta Pekingben Orbán Viktor miniszterelnököt Li Csiang kínai kormányfő, majd kétoldalú tárgyalást folytattak egymással – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Kína a világ második legnagyobb gazdasága és idén Magyarország legnagyobb külföldi befektetője. Blokkosodás és…

Posted by Orbán Viktor on Sunday, October 15, 2023

Li Csiang kiemelte: a földrajzi távolság ellenére erős, régi barátság köti össze a két országot. Hozzátette: Kína értékeli, hogy Magyarország volt az első európai állam, amelyik aláírta az Övezet és út gazdasági együttműködést. Elmondta: kétoldalú kapcsolataink barátiak, és gyümölcsöző eredményei vannak.

Orbán Viktor is kiemelte a személyes barátságot és az eredményes együttműködést. Hangsúlyozta: politikai barátságunknak mélyebb, „kulturális alapjai is vannak”. Emlékeztetett: most lesz a 75. évfordulója a két ország közötti kapcsolatok felvételének. „Kína jó barátja vagyunk Európában, és jó reményeket fűzünk a további együttműködéshez” – magyarázta a magyarországi miniszterelnök.

Orbán Viktor kedvenc újságja: „Gyere le te faszszopó hazaáruló, szétbasszuk a fejedet!!!”
Török Gábor: Orbán Viktor és Magyar Péter között egyre jobban kirajzolódik egy fontos különbség
Mire készül? Az orosz nagykövetség mellett fotózták le Orbán Viktort
Megszólalt Orbán Viktor: a „nagy sikerű” DPK után újabb akciócsapatot ígér
Most jelentette be Magyar Péter: megvan az egyezség Ukrajnával
Őrizetbe vették Semjén Zsolt haverját Csehországban, gyanús fehér anyagot találtak a csomagtartójában