Gyurcsányék azt ígérik, hogy holnap is ígérnek majd valamit

De csak ha addig nem kerülnek kormányra.

gyurcsany-ferenc
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke. Fotó: Facebook/Gyurcsány Ferenc

Noha már a leglánglelkűbb „politikai elemzők” is kiegyeznek abban, hogy legkevesebb tíz éven belül nem váltható le az Orbán-rendszer, a Demokratikus Koalíciót ez nem tántorítja el attól, hogy naponta megígérjen valamit arra az esetre, ha holnap egy csoda folytán mégis Gyurcsány-kormányra ébrednénk.

Volt már egymillió otthon felújítása, nyugdíjemelés és negyedévenkénti nyugdíjkorrekció, letört infláció, bér- és (még egyszer) nyugdíjemelés, hétfőn pedig Bodnár Zoltán, a DK politikusa azt is megígérte, hogy ha pártja kormányra kerül, akkor adómentessé teszik a minimálbért.

Örök élet, ingyen sör.

Örök élet, ingyen sör.Forrás: MTI

Továbbra is Magyarországon „tombol” Európa legmagasabb inflációja, aminek következtében tovább zuhan a fizetések reálértéke, az EU-n belül már csak a bolgár minimálbér alacsonyabb a magyarnál, itthon mégis ugyanakkora személyi jövedelemadó sújtja a legkisebb béreket, mint a milliárdosok jövedelmét

– kerített némi apropót Bodnár az aktuális ígéretnek.

A koreográfia szerint délután várható majd erre egy Fidesz-reakció, melyben a kormánypárt sajtóosztálya kifejti, hogy a baloldal háborúpárti, inflációpárti, migránspárti stb., majd onnantól ismét a DK-n a sor elbábozni a jelentőségteljes ellenzéket.

Szerencsénkre már nem kell sokáig nézni ezt a bizarr civódást, csak olyan tíz évig…

Videón, ahogy szaladnak Orbán fizetett bértapsolói a buszra

Elítélték a fideszest, aki kalapáccsal támadt rá a Tisza Párt önkénteseire

Lesújtó hírt kapott Orbán: „ha ez nem tévedés, akkor eldőlt a választás”

Behívták a ruszkikat a kampányra: az orosz állami tévé stábja is részt vett a pusztaszabolcsi Lázárinfón

Orbán: marhaság, amit Gulyás Gergely terjeszt

Az Európai Bizottságig szaladt a Fidesz, akkora cenzúrát tapasztalt