Többen is a Hamász terroristái mellett akarnak tüntetni Budapesten, megszólalt a BRFK

rendőrség

Magyarországon nem lehet terrorszervezet mellett tüntetni; a Budapesti Rendőr-főkapitányság megtiltotta a fővárosba péntekre bejelentett gyűlés megtartását – közölték a police.hu oldalon. A BRFK később azt közölte, hogy valakik szombatra is gyűlést jelentettek be Budapesten, de azt is megtiltották.

A BRFK közleménye szerint egy magánszemély jelentette be, hogy az Izrael és a Hamász terrorszervezet között folyó fegyveres harc kapcsán pénteken Budapest II. kerületében gyűlést kíván tartani.

A gyűlés illeszkedik a Hamász felhívásához, amely ezen a napon a „harag kimutatására” szólítja fel híveit az egész világon – írták.

A BRFK a gyülekezési jogról szóló 2018. évi törvény alapján megtiltotta a gyűlés megtartását, mert az közvetlenül veszélyeztetné a közbiztonságot és a közrendet. A rendőrség egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy a betiltott gyűlésen történő részvétel szankciót von maga után.

A BRFK később azt közölte, hogy szombatra szintén egy magánszemély jelentette be, hogy „Budapest V. kerületében gyűlést kíván tartani, amely köthető a Hamász felhívásához”. A rendőrség hangsúlyozta, hogy „Magyarországon nem lehet terrorszervezet mellett tüntetni”.

A BRFK a gyülekezési jogról szóló törvény alapján megtiltotta e gyűlés megtartását is, mert az „a közbékét és a jelenlévők biztonságát is veszélyeztetné” – olvasható a közleményben.

Újabb busz égett ki Budapesten, Karácsony és Szentkirályi is nagyon ideges

Hatalmas lánggal ég egy BKV-busz Budapesten

Járókelőkre támadt egy férfi Budapesten

Megerőszakolta kollégáit egy rendőr Budapesten

Kis híján agyonvertek egy idős férfit Kőbányán

Továbbra sem bír magával, ismét elfogták a „lúgos orvos” áldozatának zaklatóját