Mi történt? Pintér Sándor azonnali hatállyal, indoklás nélkül fontos vezetőket rugdosott ki szombaton

Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság főigazgatójának és egy megyei rendőrkapitánynak is mennie kellett.

Pintér Sándor
Fotó: MTI/Kovács Attila

„Magyarország belügyminisztere 2023. szeptember 30. hatállyal – indokolás nélkül – visszavonta dr. Halmosi Zsolt r. altábornagy, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság főigazgatójának vezetői kinevezését és rendelkezési állományba helyezte” – olvasható az MTI-ben szombat délután megjelent közleményben.

A Belügyminisztérium tájékoztatása szerint Pintér Sándor már meg is találta Halmosi utódját: 2023. október 1. hatállyal dr. Seres József r. ezredest bízta meg az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság főigazgatói beosztásának ellátásával.

Egy megyei rendőrfőkapitánynak is mennie kellett

A közlemény második fele arról számol be, hogy Farkas Gábor r. dandártábornok, a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendőrfőkapitányának vezetői kinevezését is visszavonta Pintér Sándor.

Farkasnak október 1-jétől be kell érnie a Miskolci Rendvédelmi Technikum igazgatói székével, helyére Boross Zoltán László r. ezredest nevezte ki a belügyminiszter a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendőrfőkapitányának.

Robog felénk a hidegfront: felhőszakadással, jégesővel tarolja le a fél országot

Orbán nem áll le, megfenyegette a több százezer Pride-felvonulót

Újabb számok mutatják: tovább nőtt a Tisza Párt előnye

„Miniszterelnök elvtárs, ki kellene már bújni a nők szoknyája mögül”

„Káosz, szétesés, összeomlás, hazugság” – Durva megszorítást rendelt el a kormány

Befesti a MÁV a síneket, hogy ne melegedjenek annyira