260 ezerre büntettek egy 193-mal bemért audist Tolnában, a helyszínen kifizette a bírságot

Azt mondta, sietett egy megbeszélésre.

gyorshajtas
Fotó: police.hu

A megengedett 90 km/óra helyett 193-mal száguldott az az audis, akit szombat délután mértek be a rendőrség Forgalomellenőrző Alosztály munkatársai – számolt be róla a police.hu.

„Sokat látott kollégáink maguk is megdöbbentek, amikor azt észlelték, hogy egy kocsi nagy sebességgel éppen a szolgálati autót előzi meg. A traffipax sem gyakran mér ekkora sebességet. A sofőr ugyanis a megengedett 90 kilométer/órás sebesség helyett 193-ral száguldott Tamási irányába” – írta a hatóság.

A rendőrök az Audi után mentek, meg is állították. A sofőr rögtön elismerte a gyorshajtást,

azt mondta, hogy egy megbeszélésre siet, ezért nyomta ennyire a gázt.

A beszámoló szerint a férfi bankkártyás fizetéssel a helyszínen rendezte a bírságot, ami mellé még 8 büntetőpontot is kapott.

Vasútikatasztrófa-sújtotta területté nyilvánította a MÁV a főváros és a Balaton térségét

Távoltartást kért korábban a Tamásiban meggyilkolt nő, a bíróság nem találta megalapozottnak, ezután a férje megölte

Jobb jegyet ígért a beoltott diákoknak egy tanár Tamásiban

Megölte volt feleségét egy férfi Tamásiban

Leállt a Keleti pályaudvar

Halálra gázoltak egy kerékpárost Tamásiban