Gazdaság

Újra 400 fölött az euró árfolyama, másfél éves mélypontra romlott a forint

Sport

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a magyar válogatott sportoló

Belföld

Magyar Péter felmosta a padlót a közmédia propagandistáival: önök éjjel-nappal hazudnak, akkor is, amikor kérdeznek

„8-10 métert repültek” a rendőrök a detonáció következtében – Megszólalt a TEK az esztergomi robbantásról

hajdu-janos-tek
Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója sajtótájékoztatót tart az előző napon Esztergomban végrehajtott műveletről a TEK Zách utcai központjában 2023. szeptember 21-én. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Az ügyészség szerint a Terrorelhárítási Központ munkatársai minden szakmai protokollszabályt betartottak a szerdai esztergomi akciónál, amelyben életét vesztette egy rendőr – mondta a TEK főigazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten. Hajdu János közölte:

a négy és fél órán át tartó tárgyalás során a fenyegetőző férfi egyetlen alkalommal sem közölte, hogy robbantásra készül.

A detonáció következtében – amelynek során az elhunyt kommandóson kívül még nyolc rendőr és három tűzoltó sérült meg – a házba behatolni készülő rendőrök 8-10 métert repültek. Többen beestek egy – a ház melletti mesterséges – tóba, illetve az épület romjai maguk alá temették őket – ismertette.

Elmondta: az akciót a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság kérésére hajtották végre. A robbantást végrehajtó férfit kisebb bűncselekmények miatt körözték, valamint az ügyészség hivatalos személy elleni erőszak miatt is folytatott ellene eljárást.

Az elkövető, akit a környéken agresszív emberként ismertek, egy erdős-dombos területen lakott, és már korábban is életveszélyesen megfenyegetett rendőröket és más hivatalos személyeket.

Rendőrautók egy robbantás helyszínén Esztergom külterületén 2023. szeptember 20-án.

Rendőrautók egy robbantás helyszínén Esztergom külterületén 2023. szeptember 20-án.Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A főigazgató közlése szerint 14 óra 20 perckor zárták körül az épületet, és mindvégig arra törekedtek, hogy megóvják a gyanúsított életét, mivel az ilyen esetekben feltételezhető az öngyilkossági szándék is. Ezért tárgyaltak négy és fél órán keresztül, ami közben a férfi hol engedékenynek mutatkozott, hol újra fenyegetőzött.

A rendőrök felszólítására csak egy teraszig jött ki, mindvégig onnan kommunikált. A parancsnok végül 18 óra 40 perckor rendelte el a behatolást, annak érdekében, hogy még a sötétség beállta előtt befejezzék az elfogást. A behatoló rendőrök azt látták, hogy a férfi vélhetően egy flexszel szikrát előidézve egy gázpalack felé vág, majd 18.43-kor bekövetkezett a detonáció – sorolta.

Hajdu János azt mondta, hogy a kommandósok az akció közben minden technikai eszközt megfelelően használtak, így egy páncélozott jármű fedezékében vonultak a kapuig, majd szakszerűen felsorakozva kezdték meg a behatolást.

Ugyanakkor egy kommandós sem lépett be az épületbe, mert amikor betörték az ajtót, azonnal bekövetkezett a detonáció – tette hozzá.

A robbantás következtében Kónya Gábor Lajos a helyszínen életét vesztette, annak ellenére, hogy a TEK és az Országos Mentőszolgálat helyszínen tartózkodó orvosai azonnal megkezdték az ellátását. További nyolc rendőr szenvedett jellemzően töréses sérüléseket. Közülük hárman könnyebben, öten pedig súlyosan sérültek meg, ám már a legsúlyosabb sérült is túl van az életveszélyen.

Végül Hajdu János kijelentette, hogy az események láncolatából úgy tűnt: a férfi úgy tervezte el, ha kell, a rendőrökkel együtt hal meg.

Ez is érdekelhet:
Gázolt a vonat Zalaegerszegnél, akár egy órás késés is várható

Kapcsolódó hírek

Viharos széllel, csapadékkal érkezik a hidegfront

Lázár János idegei feladták: seggnyalást, aberrált, belvárosi, libsi gyerekeket emlegetve őrjöng a Facebookon

Milliárdos oligarcha rokonával az oldalán magyarázott Orbán Esztergomban arról, hogy a hatalom és a pénz áll szemben a békevággyal

Kivonult a rendőrség, tört-zúzott egy férfi az esztergomi kórházban

3-as terrorfokozat van érvényben Magyarország területén

Fegyverrel túszul ejtettek egy fiatal nőt a VII. kerületben

Több embert megkéselt egy nő Mosonmagyaróváron

Elszabadult a bűn, a fertő Zalaegerszegen: illegális játékteremre csapott le a TEK egy kocsmában

Magyarországi mecset elleni tervezett támadást egy 15 éves fiú