Kordonok mögé bújtak a fideszes politikusok a kihelyezett frakcióülésen Esztergomban

simicsko-frakcioules
Fotó: Facebook/Simicskó István

Hernádi Zsolt Mol-vezér közpénzmilliárdokkal kitömött luxusszállodájában, a Grand Hotel Esztergomban tartják Orbán Viktor vezetésével kétnapos kihelyezett frakcióülésüket a Fidesz és a KDNP országgyűlési képviselői.

A Telex helyszíni tudósítója azt jelentette, hogy még a szállodával szemben lévő fürdő parkolóját is teljesen kiürítették, csak néhány rendőrautó áll benne. A meghívottak kordonok mögött, a hotel mélygarázsában gyülekeztek.

Az esti, zárt körű eligazításra a legszorgalmasabbak már délután háromkor megérkeztek, közöttük olyan nevekkel, mint Juhász Hajnalka, Dunai Mónika, Tessely Zoltán és Nacsa Lőrinc.

A meghívottak között szerepel Varga Judit is, aki nemrég mondott le igazságügyi miniszteri tisztségéről:

Már Esztergomban, a kihelyezett frakciószövetségi ülésen. A Külügyi Bizottság ülésével kezdünk.

Posted by Juhász Hajnalka on Wednesday, September 20, 2023

A kormánypárti politikusokat maroknyi ellentüntető-csoport is várta, ugyanazok, akik Kötcsén is demonstráltak a végrehajtások ellen.

Ami a csütörtöki programot illeti, először miniszterek előadásait hallgathatják meg a képviselők, majd Kocsis Máté és Simicskó István, a Fidesz, illetve a KDNP frakcióvezetője tart sajtótájékoztatót, ahol az Országgyűlés jövő hétfőn kezdődő ülésszakáról is beszélnek.

Befesti a MÁV a síneket, hogy ne melegedjenek annyira

Újabb számok mutatják: tovább nőtt a Tisza Párt előnye

„Káosz, szétesés, összeomlás, hazugság” – Durva megszorítást rendelt el a kormány

„Miniszterelnök elvtárs, ki kellene már bújni a nők szoknyája mögül”

Orbán nem áll le, megfenyegette a több százezer Pride-felvonulót

Robog felénk a hidegfront: felhőszakadással, jégesővel tarolja le a fél országot