Gazdaság

Újra 400 fölött az euró árfolyama, másfél éves mélypontra romlott a forint

Bűnügy

Vérlázító: durva bírságot kaphat, aki kukákból gyűjt visszaváltható palackokat

Sport

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a magyar válogatott sportoló

Videó: Tanóra közben jelentették be egy soroksári iskolában, hogy elárverezték az épületet

Qualitas.-Gimnazium
A Qualitas Gimnázium Soroksáron. Forrás: Google

Rendőri erősítéssel érkezett bírósági végrehajtó a kedden a budapesti, XXIII. kerületi alapítványi Qualitas Gimnáziumba, majd hangosbemondón keresztül felszólította a tanárokat és a diákokat, hogy hagyják el az épületet.

A Telex cikke szerint Berki András végrehajtó arra is felhívta a figyelmet, hogy a személyes ingóságokat úgy szedjék össze, hogy a gimnáziumba „tanulás vagy oktatás céljából visszajönni” nem fognak tudni többet.

A botrányos esetről videófelvétel is felkerült a közösségi oldalakra:

A gyerekek szeme láttára törték rá az Iskola ajtót 🤢 , s lepték el az épületet a Rendőrök . QUALITAS GIMNÁZIUM ,23 KERÜLET.Patrik sulija.

Posted by Mariann Lányi on Tuesday, September 12, 2023

A 270 diákkal és 30 tanárral működő iskolát fenntartó alapítvány közleménye szerint az évek óta húzódó végrehajtási eljérás két gazdasági társaság közötti elszámolási vitából indult, „annak ellenére, hogy a megindult végrehajtási eljárás adósa a gimnáziumunk épületének korábbi tulajdonosa volt”.

A végrehajtó szerint az árverésre azért került sor, mert az épület építését nem fizették ki,

így annak a mai naptól hivatalosan is új tulajdonosa van. Berki András egyébként „annyira képben volt”, hogy a diákok egyik kérdésére – hova menjenek ezután? – azt felelte, hogy ennek megválaszolása nem az ő, hanem a fenntartó és a (már nem is létező) Oktatási Minisztérium kompetenciájába tartozik.

Az alapítvány a Telexszel azt közölte, szerintük a végrehajtó figyelmen kívül hagyta, hogy a gimnázium épülete 10 éve a fenntartójának (Qualitas Gimnáziumi Alapítvány) kizárólagos tulajdonában lévő ingatlan, sőt az ingatlanon a gimnáziumuk javára fennálló haszonélvezeti jogot is töröltetni kívánja. Közleményük szerint a fenntartó visszafizette a hitelt, és „a fenntartó tulajdonában lévő épületre 150 millió forint értékben keretjelzálogjoggal” rendelkeznek.

Az iskola tájékoztatása szerint jogorvoslati kérelmüket korábban elutasították, és a bíróság a kilakotaltatásnak azért sem látta akadályát, mert a diákok más oktatási intézményben is el tudnak helyezkedni.

A Qualitas állítása szerint megkereste Maruzsa Zoltán oktatási államtitkárt is, aki az „árverésen győztes projektcéggel egyeztetve azt találta ki”, hogy a kilakoltatás után az alapítvány saját költségén bérelje vissza az ingatlant.

Ez is érdekelhet:
Nem lesz olcsó a fűtés a fával tüzelőknek sem 2023 telén

Kapcsolódó hírek

Nincs megállás, hétvégén is tovább drágulnak az üzemanyagok

Vége a magyarok kedvencének, 117 év után nem gyártják tovább

Agyonszúrtak az éjjel egy ukrán férfit Soroksáron

Tűz volt Soroksáron, létrán menekítették a lakókat – videó

Halálra gázoltak egy idős nőt Soroksáron

Bozótvágó késsel fenyegetőzve zárkózott be lányával egy egyiptomi férfi Soroksáron, elfogták

Most érkezett: gyilkosság történt Soroksáron

Szén-monoxid-mérgezés miatt vittek kórházba egy családot Budapesten

Kigyulladt egy autóbontó Soroksáron, a sűrű, fekete füst Budapest több pontjáról is jól látható