Szabályok szigorítását kéri Orbán Viktortól a nemrég gyorshajtáson kapott L.L. Junior

L.L. Junior

„A hazáját szerető és az országát féltő büszke magyar roma hazafiként” fordult Orbán Viktorhoz L.L. Junior, a Fekete Vonat egykori alapítótagja.

A zenész Facebook-posztja szerint a magyarországi romák többsége sokszor indokolatlan általánosításokat kénytelen elszenvedni, és bizonyos politikai szereplők és vállalhatatlan ideológiákat vallók folyamatosan arra törekednek, hogy a magyar társadalom több mint 10%-át kitevő romákat kollektíven hibáztassák.

Junior két témakörben kéri Orbán Viktor segítségét (egyik sem az ő gyorshajtásos ügyéhez kapcsolódik). Az első a rendvédelemről szól:

„Szigorítsa a jogszabályokat, illetve követeljen meg szigorúbb eljárásrendet annak érdekében, hogy az élet kioltására alkalmas vágó-szúró eszközök ne kerülhessenek közterületekre, illetve a legszigorúbb szabályozás kísérje ezek bárhol is történő megjelenését.”

Junior a társadalom (főleg a 25 év alattiak) edukálását is szorgalmazná, illetve szükségesnek érzi a hazai rendőrök, polgárőrök szigorúbb, egyértelműbb fellépését, illetve alkalmassá tételét a közrend fenntartására.

L.L. Junior másik problémája az, hogy a közbeszédben még mindig használatos egy, a romákat degradáló és általánosító kifejezés:

„Kérem Önt, segítse elő, hogy a cigánybűnözés és a cigánybűnöző kifejezések kikerüljenek a politikai közbeszédből. Üdvözlöm, hogy a modern kori magyar államiság legfőbb helyszínén súlyos szankciók kísérik ezt ma már, ugyanakkor a Parlamenten kívül ma még számos helyen próbálják egyesek erre felépíteni a saját politikai agitációjukat, egyértelműen így készülve a közelgő önkormányzati választásokra”

– elemezte a helyzetet Orbán Viktornak címezve L.L. Junior, aki ellen nemrég rendőrségi eljárás indult, miután egy videóban saját magát buktatta le, ahogy 100 km/órás sebességgel száguldozott a Petőfi hídon.

Orbán Viktor Miniszterelnök Úr részére Tisztelt Miniszterelnök Úr!A hazáját szerető és az…

Posted by L.L. Junior on Friday, September 8, 2023

Fotó került elő az adriai vitorláson lebzselő Orbánról

Orbán Viktornak megengedték, hogy leírja az „orosz rakétatámadás” kifejezést

Titokzatos földalatti vasajtókról szivárogtak ki fotók Orbánék hatvanpusztai „mezőgazdasági üzeméből”

Putyin magyarországi embere elmagyarázta, miért nem támogatta az Európai Tanács nyilatkozatát

Már látszik, milyen idő várható augusztus 20-án

Megfenyegette a kormány embere Pogány Indulót