Három napig feküdt holtan egy idős férfi egy hódmezővásárhelyi nyugdíjas lakóparkban, mire megtalálták

mentok
Fotó: Facebook/Országos Mentőszolgálat

Három napon át feküdt holtan egy 94 éves férfi Hódmezővásárhelyen, egy nyugdíjas lakóparkban, mire megtalálták – értesült a Délmagyar.

A lap kérdésére Katona Antal, a lakóparkot üzemeltető Hódmezővásárhelyi Működtető- és Szolgáltató Zrt. (HMSZ Zrt.) vezérigazgatója azt mondta, a férfi haláláról csak utólag szerzett tudomást a személyzet. Az ügyben belső vizsgálatot indítottak, mely jelenleg is folyamatban van, valamint áttekintik a belső szabályzataikat is, olyan változásokat kezdeményezve, melyekkel reményeik szerint elkerülhetők a hasonló esetek.

A lakóparkban 24 órás nővérfelügyelet dolgozik, emellett, aki igényelte, azoknak több, mint egy éve van már segélyhívó készülékük, amelynek havi díját egy éven keresztül az üzemeltető fizette.

A cikk szerint a nyugdíjas lakópark lakásaiért egyszeri belépési díjat kell fizetni, ami közel 10 millió forint. A bérleti jogot nem öröklik a hozzátartozók, a lakások a lakó halálával ismét kiadóvá válnak.

Megszólalt a rendőrség Szabó Zsolt halála kapcsán: visszautasítják a lázárista hódmezővásárhelyi szennylap vádaskodását

Lázár János tombol, miután a hozzá köthető szennylap lejárató cikke nyomán öngyilkos lett a rendőrkapitány

Magyar Péter: Eljutottunk odáig, amiről reméltük, hogy nem következik be

„Aljas propagandisták terrorizálják az országot” – Mécsesekkel emlékeztek a fideszesek által halálba kergetett rendőrkapitányra

Jön az óraállítás, ezt kell tudnod, ha éjszaka utazol

Mi történt? Lemondott a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnöke