Újabb fordulat: 9 éves gyerek lőhette ki a jeladós, svájci farkast

kilott-svajci-farkas
Fotó: Facebook/Gruppe Wolf Schweiz

Ma reggeli hír volt, hogy szerda hajnalban elfogtak és őrizetbe vettek két férfit – köztük egy hivatásos vadászt – a Magyarországon lelőtt jeladós, svájci farkas ügyében.

A Blikk most Barkó Tamás, a Borsod Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője nyomán azt írja, a védett állatot egy 9 éves fiú lőtte ki, az elfogott férfiak egyikének gyermeke.

„Az egyik gyanúsított a 9 éves gyermeke felügyeletét rábízta a másik gyanúsítottra abból a célból, hogy Hidasnémeti külterületén vadászatot folytassanak. Ehhez a férfi az általa engedéllyel tartott vadászfegyverét a kisfiú rendelkezésére bocsátotta. Miközben a gyerek felügyeletét a másik gyanúsított látta el, a gyermek lelőtte a 250 ezer forint értékű farkast. Ezt követően az állat tetemét egy kocsiba tették, a négyezer euró értékű jeladóját levágták és a folyóba dobták”

– nyilatkozta a lapnak a szóvivő.

A gyermek édesapját, N. Györgyöt természetkárosítással, kiskorú veszélyeztetésével, lőfegyverrel visszaéléssel és nagyobb kárt okozó rongálással gyanúsítják. Kettőtől akár tizenkét év börtönt is kaphat.

Gyanúsítottként hallgatták ki Hajdu Jánost, a TEK volt főigazgatóját az aranykonvoj ügyben
Eljárást indított a rendőrség a zászlókat a Dunába dobó hülyegyerekek ellen
Letartóztatták Fonyód volt fideszes polgármesterét, súlyos részletek derültek ki
Szépen telnek a fogdák: újabb fideszest vettek őrizetbe
Szökés miatt körözik a zalai ál-Jézust, aki milliókat csalt ki követőitől
Viszik el a korrupt fideszeseket! Bús Balázs, és még öt ember már őrizetben