Bűnügy

Halálra verték azt a nőt, akinek a holttestét Aszódon találták meg

Külföld

Mi történik? Magyarországra jön a kínai elnök

Gazdaság

Hamarosan kiderülhet, miért emelte Orbán hétszeresére a gáz árát

Megdrágul a lottózás szeptembertől, itt vannak az új árak

Megdrágul a lottózás szeptembertől, itt vannak az új árak

Egységesen emelkedik szeptembertől az Ötös-, a Hatos-, valamint a Skandináv lottó alapjáték ára és a Joker alapdíja – közölte a Szerencsejáték Zrt. kedden.

Az említett számsorsjátékok alapdíja egységesen 50 forinttal drágul.

A játékok fogadási idejéhez igazítottan az első alapdíjváltozás a Skandináv lottót érinti, amelyből augusztus 30-án 21.30-tól már kizárólag az új, 400 forintra módosult alapdíj megfizetésével lehet szelvényt feladni.

A változások az Ötöslottóra és Jokerre szeptember 2-án 20.30-tól, a Hatoslottóra pedig szeptember 3-án 17.00 órától vonatkoznak.

Az első módosított alapdíjjal az augusztus 2-án 21.30-tól értékesített 5 hetes Skandináv lottó vásárlásakor találkozhatnak a játékosok, így a végösszeg 50 forinttal magasabb, 1800 forint lesz. Ezt követi az augusztus 5-én 20.30 után feladott szintén 5 hetes Ötöslottó, majd a Hatoslottó (augusztus 6-án 17 órától értékesített játékszelvény), valamint az augusztus 5-én 20.30-tól megjátszott Joker is.

Az áremeléssel párhuzamosan állítólag emelkedni fog a nyereményösszeg is. Az Ötöslottó esetében például átlagosan 17 százalékkal nőnek a nyeremények, míg a fix nyeremények összege a Jokernél csaknem ötödével emelkedik. Ezzel a változással minden játéknál gyorsabban nő majd a halmozódó összeg is, és a korábbinál nagyobb főnyeremények várhatóak – írták.

A vakszerencsében reménykedők pénzére utazó cég elárulta: a Kenó, Puttó és Luxor játékok alapdíját a mostani módosítás nem érinti, de áremelés ezeknél is várható.

Kapcsolódó friss hírek