Novák Katalin is csobbani fog a Balatonban vasárnap

Novák Katalin
Fotó: Facebook/Novák Katalin

Vasárnapra halasztották a 41. Balaton-átúszást, és ezúttal Novák Katalin köztársasági elnök is elindul a versenyen – vette észre a Blikk. Úgy tudni, Novák a klasszikus, Révfülöp-Balatonboglár közötti 5,2 kilométeres távot teljesíti majd.

A szervezők a verseny kapcsán közölték:

  • a közel 12 ezer nevező 39 százaléka nő, 61 százaléka féri,
  • 1071 magyar településről és 49 országból érkeznek a résztvevők,
  • a legidősebb női és férfi induló is 86 éves.

Az átlagos úszóidő egyébként 2 óra 50 perc, de 3 óra 10 perc alatt ér be az indulók 75 százaléka. Ha baj történne, 3 kórházhajó és 60 fős orvosi és ápolói gárda is a helyszínen lesz.

Az átúszás eredetileg szombaton lett volna, de a nagy szél és a hullámzás miatt holnapra tették át.

A vasárnapi előrejelzés szerint az úszás kezdetén gyenge vagy mérsékelt (10-20 km/h) változó irányú légmozgás várható, a délelőtti óráktól délnyugati irányból kissé megélénkülhet (25 km/h körül) a szél. Kezdetben sima lesz a víz, később délnyugat-északkeleti vonulással mérsékelt hullámzás (20 cm hullámmagasság) kialakulhat. Túlnyomóan napos száraz, meleg idő várható, a parton reggel 20, délután 29 fok körüli hőmérséklettel.

„Káosz, szétesés, összeomlás, hazugság” – Durva megszorítást rendelt el a kormány

Ég egy raktár Soroksáron a Nagykőrösi úton

„Miniszterelnök elvtárs, ki kellene már bújni a nők szoknyája mögül”

Orbán nem áll le, megfenyegette a több százezer Pride-felvonulót

Befesti a MÁV a síneket, hogy ne melegedjenek annyira

Újabb számok mutatják: tovább nőtt a Tisza Párt előnye