Szörnyű baleset az M5-ösön Kecskemétnél, hárman meghaltak – fotók

Halálos baleset az M5-ös autópályán
Összeroncsolódott személygépkocsi az M5-ös autópálya kecskeméti szakaszán 2023. július 3-án. Fotó: MTI/Donka Ferenc

Átrepült a szalagkorlát felett, majd karambolozott egy kocsival egy Szeged felé haladó autó vasárnap késő este az M5-ös autópályán Kecskemétnéltájékoztatott a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Összeroncsolódott személygépkocsik az M5-ös autópálya kecskeméti szakaszán 2023. július 3-án.

Összeroncsolódott személygépkocsik az M5-ös autópálya kecskeméti szakaszán 2023. július 3-án.Fotó: MTI/Donka Ferenc

Az első híradások szerint ketten vesztették életüket a balesetben, ketten pedig megsérültek. Hajnalban aztán újabb közleményt adott ki a rendőrség, mely szerint az egyik sérült is életét vesztette, így három halálos áldozata van a tragikus balesetnek.

A helyszínelés idejére a rendőrök lezárták a sztráda Budapest felé vezető oldalát, a járműveket a 90-es kilométernél terelték le az autópályáról. A baleset körülményeit vizsgálják.

Két holttestet találtak egy égő, összeomlott kecskeméti tanyaépületben

Tömegbaleset M5-ös autópályán, összesen nyolc sérült lehet

Három férfi négy órán át, felváltva erőszakolt meg egy 18 éves nőt Szegeden

Káosz a fontos vasútvonalon, elgázolt egy embert a vonat

Hatalmas tűz, tegnap éjjel óta nem bírják eloltani a Lajosmizse és Örkény között kigyulladt mezőgazdasági csarnokot

Lángol egy társasház teteje Budapesten, a Bazilika közelében