Hullarablás miatt emeltek vádat a Harvard Egyetem halottasházának volt igazgatója ellen

Hullarablás és halottak testrészeivel való kereskedés miatt emeltek vádat öt ember, köztük a Harvard Egyetem halottházának volt igazgatója és felesége ellen szövetségi ügyészek.

A szervezetten elkövetett bűncselekmény ügyében Pennsylvania államban jelentették be a vádemelést szerdán, amelyet követően letartóztatták az érintetteket. A vád szerint a társaság az 55 éves Cedric Lodge irányításával az egyetemi klinika számára oktatási és kutatási célokra felajánlott holttestek részeit értékesítette éveken át, 2018-tól 2023 elejéig.

A bírósági iratok szerint a május 6-án leváltott igazgató a klinika tudta és engedélye nélkül vitt magával otthonába különböző testrészeket, köztük emberi fejeket, agyakat, bőrt és csontokat, és egyes esetekben a vásárlóknak postán juttatta el a „megrendelést”. Úgy tudni, azt is lehetővé tette, hogy az érdeklődők személyesen bemenjenek a halottasházba és kiválasszák, mely emberi maradványokat akarják megvásárolni.

Most jelentette be Magyar Péter: megvan az egyezség Ukrajnával
Őrizetbe vették Semjén Zsolt haverját Csehországban, gyanús fehér anyagot találtak a csomagtartójában
Orbán haverja tovább aljaskodik: leállt a vasút egész Szerbiában, hogy a tüntetők ne tudjanak Belgrádba jutni
Így fogadták Magyar Pétert Lengyelországban
Itt a fordulat, a külügy máris elérte az ukránoknál, amit Orbán Viktornak nem sikerült
Bosszú? Orbán Viktor gazdája drónokkal támadja Kárpátalját