Baleset

Ki akart ugrani egy férfi a pécsi tévétoronyból, dolgozók és vendégek rángatták vissza

Kultúra

Tömeges kirúgás kezdődött a Petőfi Rádiónál, a zenei szerkesztő is ment a levesbe

Baleset

Traktorral felborult és meghalt egy férfi Baranyában

A 21 éves Azahriah bejelentette, Európai turnéra indul novemberben

RövidenRöviden
A 21 éves Azahriah bejelentette, Európai turnéra indul novemberben
Fotó: Facebook/Azahriah

Hat országot érintő európai turnéra indul novemberben Azahriah – közölte az énekes-dalszerző menedzsmentje csütörtökön. Közleményük szerint a koncertsorozat

november 2-án kezdődik Bécsben, és november 12-én fejeződik be Párizsban. Az állomások között lesz még Prága, Varsó, Berlin, Manchester és London.

Mint írják, a turnén Azahriah Európa-szerte megmutathatja, ami már tavalyi nagyszínpados koncertje során a Szigeten is kiderült: zenéje nyelvi és országhatárokon átívelő produktum, amely bárhol képes megmozgatni a közönséget.

Pár hete megjelent nagylemezén, a Mementón a karibi Queen Omega az egyik közreműködő, a Four Moods 2 című szám „a tökéletes példája annak, hogy Azahriah művészi nyelve univerzális” – emelik ki a közleményben.

Azahriah lépett már fel külföldön: a hollandiai Eurosonic fesztiválon – Magyarország képviseletében – élő show-val mutatkozott be.

A 21 éves Azahria youtuberként kezdte pályafutását, énekesként és dalszerzőként 2021-ben lépett először színpadra. Az év novemberében nyert az MTV EMA helyi előadó kategóriájában, és a OneRepublic előzenekaraként színpadra állhatott a Hősök terén. Mára az egyik legfelkapottabb magyar előadóvá vált, tavaly és idén is telt házas koncertet adott a Budapest Parkban, és idén tavasszal megtöltötte a Papp László Budapest Sportarénát is.

Ezek is érdekelhetnek

Azahriah disznófejű pedofil politikusokról énekel egyik új dalában

Tömeges kirúgás kezdődött a Petőfi Rádiónál, a zenei szerkesztő is ment a levesbe

Ingyenesen nézhető három klasszikus magyar film a Filmión vasárnap estig

Érkezik a Showder Klub új évada, már megvan a dátum

Várkonyi Andrea: „A férjemet bizonyos dolgokra nem nehéz rávenni”

Orbán Balázs visszaszólt Azahriahnak, aki tőle idézett egyik új dalában