Államtitkár: Magyarországon az állam és az egyház különváltan működik

Nem röhögte el magát.

nagy-janos
Nagy János, a Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterelnöki irodát vezető államtitkára beszédet mond a megújult alcsútdobozi református templomért és gyülekezeti házért tartott hálaadó istentiszteleten 2023. április 30-án. Fotó: MTI/Kovács Attila

Az állam az egyházaknak adott forintokat kamatostul kapja vissza, hiszen a megmentett életek, a megvédett családok a nemzetet gazdagítják – magyarázta a Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterelnöki irodát vezető államtitkára vasárnap az alcsútdobozi református templom és gyülekezeti ház felújítására rendezett hálaadó istentiszteleten.

Nagy János úgy mesélte: Magyarországon az állam és az egyház különváltan működik, azonban az állam a közösségi célok érdekében együttműködik az egyházakkal! Az állam támogatja az egyházakat, ahogy Alcsútdobozon is 153 millió forinttal, hogy végezhessék szolgálatukat – tette hozzá.

Az államtitkár azt mondta: „tartozunk az egyházaknak, hiszen a rendszerváltozáskor az egyházak töredékét kapták vissza annak a vagyonnak, amit a kommunisták elvettek tőlük”, márpedig az egyházi intézmények, iskolák, karitatív szervezetek, közösségi házak egész közösségeket szolgálnak.

„Az egyházak hitet, reményt és szeretetet visznek az emberek életébe, amennyiben élettel töltik meg a közösségi tereket, akkor hazánk ismét nagy lesz” – kábította hallgatóságát a politikus.

Orbán Győző megint gyarapodott egy kicsit: most 25 hektár földet szerzett a kormányfő apja

Kudarcba fulladt Orbán Viktor és a magyargyűlölő George Simion közös akciója

Hadházy beszólt Dobrevnek: Ebben a rendszerben annak lehet óriásplakátja, akinek a Fidesz megengedi

„Miniszterelnök elvtárs, ki kellene már bújni a nők szoknyája mögül”

Orbán nem áll le, megfenyegette a több százezer Pride-felvonulót

„Káosz, szétesés, összeomlás, hazugság” – Durva megszorítást rendelt el a kormány