Pénzkazettákat talált egy férfi ásás közben Kerepesen

elasott-penz
Fotó: police.hu

Lopással gyanúsítanak egy sajónémeti férfit, aki ásás közben két fémkazettát talált egy kerepesi birtok kertjében, az ezekben talált régi, forgalomból kivont pénzt és az ékszereket eltette, majd a pénz egy részét beváltotta és elköltötte:

mobiltelefonokat, kanapét, és autót is vettek a párjával.

A rendőrség hétfői közlése szerint a gyanúsított több mint kilencmillió forint értékű, forgalomból kivont készpénzt talált.

A 31 éves borsodi férfi alkalmi munkát vállalt a kerepesi birtokon. Március 24-én a porta területén ásta ki a földből a két pénzkazettát, ezután azonnal beteget jelentett és hazautazott az élettársához. Sajónémetiben a fémkazetták tartalmának katalogizálása után a lejárt forintokból mintegy kétmillió forintot beváltottak, ebből mobiltelefonokat, kanapét és autót is vásárolt a pár.

A helyi körzeti megbízott információi alapján a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, aki beismerő vallomást tett.

A rendőrök lefoglalták a még be nem váltott lejárt pénzt és az ékszereket – írta a rendőrség.

Őrjöngő férfit fogott el a TEK, saját családját terrorizálta

Súlyos baleset az M1-es autópályán, hárman meghaltak

Robbantással fenyegetőzött egy férfi, miután kiütötték két fogát

Erőszakos férfi bóklászott az M7-es autópályán, rátámadt a rendőrökre

Nagy meglepetéseket tartogat a jövő heti időjárás

Meghalt a férfi, aki a TEK intézkedése közben lőtte fejbe magát