Átadták a mintegy 400 millió forintból kialakított turisztikai központot Barcson pénteken. Novák Katalin az eseményen azt hangsúlyozta: a beruházás jó példa arra, hogy ha bölcs döntések születnek Brüsszelben, azzal a helyi közösségek és Európa is gazdagodik.
A fideszes köztársasági elnök Somogy vármegyei látogatásának második napján, a Dráva-parton álló egykori sóraktár felújításával és átépítésével létrehozott központ előtt úgy fogalmazott, hogy „ma megbizonyosodhatunk arról, milyen előnyei vannak az uniós tagságnak”, amennyiben „a brüsszeli döntéshozók azzal foglalkoznak, amivel foglalkozniuk kell”.
Novák Katalin felhívta a figyelmet arra, hogy Horvátország már a schengeni övezet tagja, a magyar-horvát határ szabadon átjárhatóvá vált, a Dráva már nem elválasztja, hanem kapocsként köti össze Magyarországot és Horvátországot.
Az államfő az orosz ukrán háborúval összefüggésben megjegyezte, hogy a délszláv konfliktusra emlékező barcsiak átérzik annak jelentőségét, milyen, ha a szomszédságban háború dúl.
Ma az északkeleti országrészben élők érezhetik magukhoz legközelebb a háborús fenyegetettséget, de a háború réme „mindannyiunkat”, magyarokat és európaiakat egyaránt fenyeget – magyarázta.
Novák Katalin az esemény után a magyar-horvát határon áthaladva rövid kerékpártúrát tett, majd felkeresett egy helyi beás közösséget.